Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Liverpool: az újabb blama után is maradhat Rafa Benítez

A Liverpoolt újabb csúfos kudarc érte, hazai pályán kapott ki a másodosztályú Readingtől az FA-kupában, ezzel kiesett. A Vörösök a BL-ből és a Ligakupából is kiestek, a bajnokságban pedig még a negyedik helytől is messze vannak, így egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szerint Rafael Benítez napjai meg vannak számlálva a klubnál. A vezetőség egyelőre kitart a spanyol tréner mellett, aki kijelentette: nem adja fel.

Az utóbbi évek legmélyebb válságát éli a Liverpool labdarúgó-csapata, amely szerdán az FA-kupából is búcsúzott. A Vörösök egy öngól révén vezettek, de a második félidőben a másodosztály hátsó felében álló Reading bátor játékkal egyenlített - tizenegyesből az utolsó percben -, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezte az ekkor már Steven Gerrard és Fernando Torres nélkül játszó hazaiak ellen a foghíjas Anfield Roadon. A kapus Gulácsi Péter a kispadon ült.


A Liverpoolnak így már csak egy sorozatban van reális esélye a sikerre: az Európa Ligában, ahova a BL-ből való kiesés után került. A hazai kupák elúsztak, a bajnokságban pedig nem az éllovas Chelsea-re, hanem a negyedik helyen álló Manchester Cityre figyelnek az öt pontos hátrányban lévő és hetedik Vörösök.

"Ez nem mehet így tovább sokáig. Semmilyen javulás nincs a teljesítményben. A negyedik hely nagyon távolinak tűnik. Öt-hat játékos egyszerűen nem elég jó ebbe a csapatba" - mondta rendkívül kritikusan a liverpooli legenda, Mark Lawreson, a BBC szakértője.

Mivel azonban a klub anyagi helyzete sem túl rózsás, így arra nincs esély, hogy már januárban egy félcsapatnyi minőségi labdarúgót szerződtessen a Liverpool - eddig egyedül Maxi Rodriguez érkezett -, így felvetődik a másik lehetőség: az edző menesztése. Nemzetközi fórumokon szinte egyöntetű a vélekedés: a drukkerek hálásak a spanyol menedzsernek az elért eredményekért, de itt az ideje távoznia, mielőtt még nagyobb kudarcok érik a csapatot. A BL-ből való kiszorulás annak számítana, noha pár hete a szakvezető garantálta, az első négyben végez együttesével.

A klubvezetés továbbra is kitart Benítez mellett, Christian Purslow ügyvezető kiemelte, nincs veszélyben a tréner állása. Hozzátette azt is, nincs szó a sztárjátékosok kiárusításáról, éppen ellenkezőleg, meg akarják erősíteni a keretet. Egy hete még Benítez beszélt arról, nyáron lehet, hogy meg kell válnia a legjobbak közül egy-két játékostól, ha lemaradnak a BL-ről.

A kupabúcsú után a spanyol edző elismerte, hogy gyenge teljesítményt nyújtottak, és csalódott a látottak miatt. "Három hónapja mindenki csak rólam beszél, és az nem számít, hogy éppen milyen erős csapat ellen játszottunk. Továbbra is keményen kell dolgoznom. Hogyan birkózom meg a nyomással? Megpróbálom a legjobbat nyújtani" - mondta Benítez, hozzátéve, a szezon eleje óta ideges az együttese, de ezen túl kell lépni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×