Infostart.hu
eur:
354.4
usd:
311.19
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Úszó, öttusa és futsal Eb is lesz idén Magyarországon

Az idén kifejezetten sok komoly világversenyt, nagy nemzetközi viadalt rendeznek Magyarországon. Ezek közül is kiemelkedik a januári futsal Európa-bajnokság, Budapesten és Debrecenben, az augusztusi úszó, műúszó, műugró Európa-bajnokság Budapesten és Balatonfüreden, a szeptemberi olimpiai távú triatlon-vb ugyancsak a fővárosban, illetve a júliusi öttusa Európa-bajnokság Debrecenben.

Budapesten augusztusban sárkányhajó-világbajnokság is lesz, előtte, júniusban pedig a Puskás Ferenc Stadion ad otthont az atlétikai csapat Európa-bajnokságnak, a második vonal küzdelmeinek.

A Formula-1-es világbajnoki sorozat idén sem kerüli el Mogyoródot (augusztus 1.), s a tervek szerint szeptemberben megrendezik Sávolyon a gyorsaságimotoros-vb Magyar Nagydíját is, amely tavaly - noha szerepelt a programban - elmaradt, mivel nem épült fel a pálya. Jelenleg zajlik az építkezés, a beruházó megkapta a kért banki kölcsönt, így nincs akadálya annak, hogy az ősszel felavassák a vadonatúj létesítményt, és a motorsport szerelmesei Magyarországon is vb-futamokat izgulhassanak végig.

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is több sportágban bonyolítanak le Világkupa- és Grand Prix-viadalokat. Így például vívásban (női párbajtőr és férfi kard GP, női kard és női tőr Vk), öttusában (női, férfi Vk) és kajak-kenuban (Vk) is lesz magyarországi állomása a legerősebb sorozatoknak, mint ahogy Szombathely március elején a megszokott módon vendégül látja a kötöttfogású birkózók nemzetközi elitjét, a Golden Grand Prix keretében.
A cselgáncsozóknál idén a nők méretik majd meg magukat a VK-sorozatba tartozó Hungária Kupán, míg ökölvívásban 2010-ben újra megrendezik a férfiaknak a komoly nemzetközi ranggal bíró Bocskai-emlékversenyt Debrecenben, februárban. Mindezek mellett a női teniszezők Budapest Grand Prix-ja júliusban, valamint a triatlonosok tiszaújvárosi Világkupa-versenye, az először kiírt Gyulai István nemzetközi atlétikai viadal augusztusban, illetve a Lovas Világkupa decemberben emelkedik ki a hazai versenynaptárból.

Nemzetközi sportesemények Magyarországon 2010-ben:
január:
15-17. Westend női párbajtőr egyéni és csapat Grand Prix, Budapest
19-30. futsal Európa-bajnokság, Budapest és Debrecen
22-24. Hungarian Open nemzetközi légfegyveres verseny, Győrszentiván

február:
5-7. Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni és csapat Grand Prix, Budapest
9-14. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny, Debrecen
13-14. cselgáncs Hungária Kupa női Világkupa-verseny
20-21. női kard Világkupa-verseny, Budapest

március:
6-7. kötöttfogású birkózó Golden Grand Prix, Szombathely
12-14. női tőr BEK, illetve Eximbank női tőr Világkupa-verseny, Budapest

május:
6-9. férfi-női öttusa Világkupa-verseny, Budapest
28-30. kajak-kenu Vk-verseny, Szeged

június:
4-6. ralikrossz Eb-futam, Nyírád
5-13. tenisz Grand Slam Kupa, Budapest
19-20. atlétikai csapat Európa-bajnokság, Puskás Stadion
22. ugrógála, Somoskő
24-27. dupla ultratriatlon-világbajnokság, Bonyhád

július:
5-11. tenisz Budapest Grand Prix
14-20. öttusa Európa-bajnokság, Debrecen

augusztus:
1. Forma-1, Magyar Nagydíj, Mogyoród
4-15. úszó, műúszó, műugró Eb, Budapest és Balatonfüred
8. triatlon Világkupa-futam, Tiszaújváros
16. Gyulai István atlétikai emlékverseny, Puskás Ferenc Stadion
20-22. férfi vízilabda Unicum Kupa, Budapest
26-29. sárkányhajó vb, Budapest
28-29. autókrossz Eb-futam, Nyírád

szeptember:
8-12. olimpiai távú triatlon-világbajnokság, Budapest
19. gyorsaságimotoros-vb, Magyar Nagydíj, Sávoly
december:
3-5. lovas Világkupa, Papp László Sportaréna

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×