Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Az Inter kirúgta Adrianót

Az olasz bajnoki címvédő Inter szerződést bontott a brazil Adrianóval, mivel a futballista önkényesen szabadságra ment.

A Serie A éllovasának vezetése már megállapodott Gilmar Rinaldi menedzserrel, hogy a 27 esztendős csatár nyolc év után távozik a kék-feketéktől.

A válogatott április elsején, a Peru ellen hazai pályán vívott vb-selejtezője után a támadónak nyoma veszett, és a legvadabb feltételezések láttak napvilágot eltűnése vélt okairól. Például az a változat is megjelent, hogy emberrablók fogságába esett, egy másik szerint maga került szembe a törvény őreivel, de a helyi médiában balesetét, sőt halálhírét is költötték.

Az elmúlt években botrányairól is elhíresült futballista - akinek jövő nyáron járna le a szerződése - később úgy nyilatkozott, nem leli örömét a játékban, így pihenni szeretne, ezért nem tér vissza Brazíliából.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×