Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Gera álomgóllal segítette a Fulhamet a Man United legyőzéséhez

A Manchester United, nagy meglepetésre, 2-0-ra kikapott a Craven Cottage-en a Fulham csapatától. 2005 áprilisa óta először kapott ki egymást követő két bajnoki mérkőzésen Sir Alex Ferguson csapata.

A Fulham ugyan ősszel szenzációsan szerepelt hazai pályán, ám az utóbbi hetekben nagyon visszaesett. A Manchester Unitedtől, például, FA-kupa-nérkőzésen 4-0-ra kapott ki a hónap elején.

Mostanra azonban nagyon fordult a világ: Roy Hodgson együttese, bombameglepetésre, 2-0-ra győzött a címvédő ellen. Danny Murphy a 18. percben büntetőből szerzett vezetést. Bobby Zamora harcolta ki a tizenegyest, Paul Scholes, a United veteránja kézzel védett, s ezért piros lapot kapott. Murphy, a Pool korábbi játékosa korábban háromszor szerzet győztes gólt a man United ellen.

Az emberhátrányba került Vörös Ördögök nem tudtak kiegyenlíteni, sőt a 87. percben az öt perccel korábban pályára lépett Gera Zoltán akrobatikus mozdulattal bevette a vendégek kapuját. "Gerzson" Andy Johnson beadása után felpörgette a labdát, majd az ötösről a kapuba ollózott. A BBC azt írta a találatról: "Ez egy olyan gól volt, amire nagyon sokáig emlékezni fognak a Craven Cottage-en."

A hátralévő percekben még Wayne Rooney is piros lapot kapott, így a United kilenc emberel fejezte be a mérkőzést.


Az észak-londoni csapatok is sikerrel zárták a fordulót: a Tottenham Luca Modric góljával verte 1-0-ra a vendég Chelsea-t, amely így nem tudott közelebb férkőzni a listavezetőhöz, míg az Arsenal 3-1-re győzött a Newcastle otthonában. Nicklas Bendter, Abou Diaby és Samir Nasri is eredményes volt Arsene Wenger csapatában, de a gólpasszokat jegyzők - Robin van Persie (2), Andrej Arsavin (1) - is remek teljesítményt nyújtottak. Obafemi Martins az első félidőben büntetőt rontott, a másodikban viszont egyenlítő gólt szerzett, más kérdés, hogy ez végül kevésnek bizonyult.

Premier League, 30. forduló:
Fulham-Manchester United 2-0 (1-0)
Blackburn Rovers-West Ham United 1-1 (0-1)
Stoke City-Middlesbrough 1-0 (0-0)
West Bromwich Albion-Bolton Wanderers 1-1 (0-0)
Portsmouth-Everton 2-1 (1-1)
Tottenham-Chelsea 1-0 (0-0)
Newcastle-Arsenal 1-3 (0-0)

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×