Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A civilek nagyobb szerepet akarnak a sporttámogatási rendszerben

Egy új, egycsatornás, átlátható sporttámogatási rendszerről egyeztetett tegnap a Nemzeti Sporttanács, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Sportszövetség a szakági szövetségek képviselőivel - mondta az InfoRádiónak a megbeszélésen részt vevő Dénes Ferenc sportközgazdász. Hozzátette: a támogatási rendszer átalakítását úgy kellene végrehajtani, hogy a civil szervezetek nagyobb szerepet kapnának, és az ellenőrzési rendszer is erősebb lenne.

Az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász szerint az egyeztetés célja, a helyzetfelmérés, illetve egy jövőre vonatkozó elképzelés kidolgozása - ennek kapcsán kérdezik meg a szakági szövetségeket arról, milyen elképzeléseik vannak az állami támogatás mértékéről, és általában a sportfinanszírozás rendszeréről.

Dénes Ferenc hangsúlyozta: nem az állam kezdeményezte az egyeztetést, hanem civil szervezetek fogtak össze, hogy közösen próbáljanak egy helyzetképet felvázolni és megfogalmazni egy elképzelést a jövőre vonatkozóan.

A szakértő úgy látja: a szakági szövetségek együttműködőek és van bennük fogadókészség. A szervezetek közös javaslata a sporttámogatási rendszer átalakításáról nyárra születhet meg, de annyit már tudni, hogy egycsatornás, egyszerűbb és átláthatóbb támogatási rendszert szeretnének. Dénes Ferenc elmondta: az a cél, hogy a civil szervezetek nagyobb felelősséggel vegyenek részt a döntés-előkészítésben, a szövetségek pedig felelősségteljesebben költsék el a pénzüket, ehhez pedig szükség van az ellenőrzőrendszer módosítására is.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×