Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.43
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Suchman: nem épülhet meg határidőre a sávolyi motorospálya

A spanyol beruházó nem nyújtotta be eddig a hitelkérelmét a fele részt hitelből megvalósítani tervezett sávolyi motorospálya megépítéséhez, így nincs realitása annak, hogy a beruházás a tervezett szeptemberi határidőre elkészüljön - jelentette be Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért, ezen belül a sávolyi MotoGP hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos

A gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíjára szeptember 20-án kerülne sor az új Balatonringen.

Suchman Tamás leszögezte, a magyar fél a feltételeket biztosította, kiemelten kezelte a beruházást és teljesítette a vállalásait. Az ügynek prioritást adva, rendkívüli szigorral folytatták le a hatósági egyeztetéseket, így a pálya pár héten belül megkaphatja az építési engedélyt - tette hozzá. Ehhez a befektető jelentős beruházása révén megépült Sávoly község csatornahálózata, és hamarosan megkötik a szerződést a tisztítómű megvalósítására is.

A kormánybiztos beszámolója szerint a spanyol Sedesa vezette konzorcium a költségeket fele részt önerőből, fele részt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből kívánta állni, azonban az ehhez szükséges hitelkérelme a mai napig nem érkezett be. Márpedig e nélkül nincs meg a fedezet a versenypálya szeptemberi határidőre tervezett megépítéséhez.

A határidő betartásához nemcsak a hitelfelvétel ügyében kellett volna megtenni az első lépéseket, hanem a sávolyi helyszínen is, ami szintén nem történt meg.

Suchman Tamás álláspontja szerint a gazdasági válság vezetett a beruházás elhalasztásához, amiről a spanyol fél, ígérete szerint csütörtökön, közleményben ad majd tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×