Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.66
bux:
144621.39
2026. november 3. kedd Győző

A magyar sikeredző, akiért Cruyff még lázadni is képes volt

88 éve, 1920. október 2-án született Temesváron Kovács István, az egyik legeredményesebb magyar nemzetiségű labdarúgóedző, akit annak ellenére kevesen ismernek, hogy két BEK-et nyert az Ajax trénereként az 1970-es években. Kovács István életéről terjedelmes cikket közölt az UEFA Bajnokok Ligája magazinja, a Champions.

Kovács István játékosként a CFR Cluj csapatában szerepelt, de edzői pályafutása a másik kolozsvári csapat, az Universitatea kispadján kezdődött. 1967-ben a fővárosba került, a Steauához, amely együttessel bajnoki címet szerzett. Ekkor figyelt fel rá Európa akkori legjobb csapata, az Ajax.

A totális futball atyja, Rinus Michels 1971-ben hat sikeres évet követően elhagyta Amszterdamot, és a Barcelona edzője lett, utódjának pedig némi meglepetésre Kovács Istvánt nevezték ki. A szóbeszéd szerint azért esett rá a választás 15 edző közül, mert ő volt a legolcsóbb.

Teljesen más ember volt, mint a szigorúságáról is ismert Rinus Michels. Ezt jól mutatja az a történet, amely szerint az első edzések egyikén az egyik Ajax-futballista feltette a kérdést Kovácsnak: "Mit szól a hajunk hosszúságához?" "Edzőnek vettek fel, nem pedig fodrásznak" - szólt a frappáns válasz.

Az edzőpályán aztán egy nehéz, térdmagasságban érkező labdát szelídített meg bravúros mozdulattal a Pisti becenevű edző, és ezt követően sztárjátékosai sem kételkedtek technikai tudásában.

A nemzetközi futballirodalomban Michels nevéhez kötik a totálist futballt, vagyis az egész csapat együtt támad és védekezik elvének megalkotását, ám sokan megfeledkeznek arról, hogy a játékrendszert Kovács István tökéletesítette, ennek is köszönhetően volt az Ajax az 1970-es évek meghatározó csapata, egyeduralkodó Európában.

"Kovács jó edző volt, de túl kedves. Michels sokkal profibban viselkedett. Kovács első évében még jobb teljesítményt nyújtottunk, de ennek az volt az oka, hogy a jó játékosok szabadságot kaptak a pályán. Azonban miután a fegyelem eltűnt, mindennek vége volt. Európa legjobbjai lehettünk volna mindaddig, amíg az a csapat együtt marad" - vélekedett az Ajax egykori kiváló középpályása, Gerrie Muhren.

Nem tudott fegyelmet tartani

"Tévednek, akik szerint Kovács fejlesztette ki a totális futballt. Õ semmit sem tett, egyszerűen csak átvett egy nagyon jó csapatot" - mondta róla egykori jugoszláv védője, Velibor Vasovic. Negatív véleménye mellé hozzá kell tenni, hogy Kovácsnál elvesztette stabil helyét a csapatban.

A sikerek ellenére kis híján menesztették Kovácsot: 1972 áprilisában toronymagasan vezetett az Ajax a bajnokságban, a holland kupadöntőbe is bekerült, míg a BEK elődöntőjében összesítésben 1-0-lal múlta felül a Benficát, de a portugál bajnok kiejtése nem győzte meg a vezetőket, ráadásul a másodedző és a kluborvos is bepanaszolta a tréner, hogy nem tud fegyelmet tartani, ezért Kovács menesztése mellett döntöttek.

A játékosok - Johan Cruyff vezetésével - azonban kiálltak az edző mellett, így a klubvezetőknek meg kellett változtatniuk döntésüket.

"Az eredmények az igazolták, hogy Kovács nem rossz edző" - jelentette ki a holland legenda, aki az Inter elleni BEK-döntőben szerzett két góllal nyomatékosította, hogy ragaszkodik az a magyar nemzetiségű trénerhez.

Egy évvel később a mesterhármas is összejött: az Ajax sorozatban harmadszor nyerte meg a BEK-et, ami a futballtörténelem a hollandokon kívül csak a Puskás és Di Stefano fémjelezte Real Madridnak sikerült.

A sikerek csúcsán Kovács távozott az Ajaxtól, és a francia válogatott szövetségi kapitánya lett. Itt azonban mindössze egy meccset tudott nyerni az Eb-selejtezők során, így 1975-ben menesztették.

1976-ban haza tért, és a román válogatott élére nevezték ki, azonban azzal vádolták meg a magyarok elleni 0-0-s meccs után, hogy szándékosan segítette az ellenfelet, ezért 1980-ban elküldték.

A Panathinaikosznál és a Monacónál is számítottak óriási szakértelmére, mindkét együttessel nemzeti kupát nyert. A hercegségbeli csapatnál 1987-ben Arsene Wenger váltotta a kispadon.

A legendás tréner 1995-ben hunyt el, és Kolozsváron temették el.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×