Infostart.hu
eur:
387.47
usd:
336.06
bux:
124282.4
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Bajnokok Ligája, F csoport: Rooney részese akar lenni a századik győzelemnek

Századik győzelmére készül a Manchester United a legtekintélyesebb európai kupasorozatban. Ám nem lesz könnyű dolga szerda este a "Vörös Ördögöknek", mert a legutóbbi szezonban nem szerepeltek jól idegenben. A csoport másik mérkőzésén az AS Roma a Dinamo Kijevet fogadja.

A Manchester United a 2006-2007-es Bajnokok ligája-szezonban hat idegenbeli mérkőzéséből csak kettőt tudott megnyerni, a többit elveszítette. Ám a kettőből az egyiken éppen Lisszabonban győzött, igaz, nem a Sporting, hanem a Benfica ellen, a Fény Stadionjában.

A gyenge bajnoki rajt után, igaz, csak egygólos győzelmeket aratva, de belelendült Sir Alex Ferguson együttese. A MU bizonyos szempontból ott folytatja a BL-szereplést, ahol tavasszal a Milan ellen abbahagyta: nagyon sok sérülés nehezíti meg a menedzser dolgát.

Az egyetlen jó hír

Owen Hargreaves húzódás, Gary Neville vádlifájás, John O'Shea és Darren Fletcher térdsérülés miatt nem játszhat. Természetesen szó sem lehet a hónapok óta sérült Pak Dzsi Szung és a tartalékkapus, Ben Foster bevetéséről sem. Mikael Silvestre a múlt héten dőlt ki a sorból - ebben a szezonban már nem is léphet pályára.

Sir Alex számára az egyetlen jó hír, hogy Wayne Rooney elutazott a csapattal Lisszabonba, s akár játszhat is. Õ szeretne, ám a Főnök óvatos: hosszú még a szezon, s többet veszíthet, ha Rooney túl korán tér vissza, mint azzal, hogy ha kihagy még két-három mérkőzést.

Ronaldo és Nani hazatér

Cristiano Ronaldo és Nani számára különlegesnek ígérkezik a találkozó: mindketten a Sportingból igazoltak hajdanán (Ronaldo 2003, Nani 2007 nyarán) a Manchester Unitedbe. Korábban Sir Alex "jobb keze", Carlos Queiroz vezetőedző volt a Sportingnál.

A Manchester United kerete: Van der Sar, Kuszczak, Heaton, Brown, Vidics, Ferdinand, Pique, Evans, Evra, Ronaldo, Scholes, Carrick, Anderson, Nani, Gibson, Eagles, Martin, Giggs, Rooney, Tevez, Saha és a kínai Tung.

A Sportingban Derlei sérült, s ezzel veszít hatékonyságából a lisszaboni csapat támadójátéka. Ráadásul az utóbbi öt BL-mérkőzésén.

Az olaszoknak nincsenek jó emlékeik

Az AS Roma a Dinamo Kijevet fogadja, magyar idő szerint ez a mérkőzés is 20.45-kor kezdődik. Az olaszoknak nincsenek jó emlékei az ukránok elleni találkozóról. 2004 szeptemberében, az 1. játéknapon csak 45 percig tartott a mérkőzés, miután egy petárda eltalált Frisket, a svéd játékvezetőt.

Luciano Spalletti, a "Farkasok" edzője inti a sajtót és a klub híveit attól, hogy eleve lefutottnak tekintsék a mérkőzést, noha ő is tudja, hogy csapata kitűnő formában van.

Ám a mérkőzés előtti utolsó sajtótájékoztatón nem győzte dicsérni az ukránokat, illetve a Dinamo kontrajátékát. Az AS Roma tavaly is ukrán csapat ellen kezdte a sorozatot: 4-0-ra győzött a Sahtar Doneck ellen.

Címlapról ajánljuk
Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a horvát Luka Modrichoz hasonló kultikus futballsztár legyen, valószínűleg a Real Madridban kellene játszania – mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász a Liverpool játékosáról. A magyar válogatott csapatkapitánya újabb szabadrúgásgólja után sokadjára is bekerült az angol bajnoki forduló legjobbjai közé, ráadásul az értéke az egyik leghitelesebb becslés szerint már 100 millió euró.

Ali Laridzsáni halála Iránban fontosabb lehet, mint Ali Hamenei ajatollah megölése

Izrael azt állítja: megölte Irán biztonsági főnökét, aki gyakorlatilag az ország de facto vezetője volt. Irán megerősítette a halál tényét. A veterán Ali Laridzsani élete során több posztot is betöltött az államgépezetben és diplomataként is dolgozott. Elemzők szerint halála jelentősebb hatású, mint Hamenei ajatollah likvidálása.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×