eur:
388.33
usd:
360.26
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Besenyei riválisai elhúztak

Besenyei Péter a harmadik helyen végzett a Red Bull Air Race elnevezésű sportrepülő-versenysorozat idei ötödik viadalán, amelynek a svájci Interlaken adott otthont.

A magyar pilóta - aki az eddigi futamokból kettőt megnyert - a harmadik legjobb idővel került a negyeddöntőbe, ahol aztán magabiztosan verte a francia Nicolas Ivanoffot.

A legjobb négy között a pontversenyben éllovas brit Paul Bonhomme várt rá, aki közel három másodperccel jobbnak bizonyult nála, így számára maradt a kisdöntő. Itt a szintén brit Steve Jones volt az ellenfele, végül szoros csatában Besenyei győzött, megszerezve ezzel a harmadik pozíciót. A viadalt Bonhomme nyerte az amerikai Mike Mangold előtt.

Besenyei Péter továbbra is harmadik az összetett versenyben 20 ponttal, az éllovas Bonhomme-nak 26, a második Mangoldnak pedig 24 pontja van. A sorozat következő versenyét Londonban rendezik július 29-én.

Címlapról ajánljuk

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé a fő szerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×