eur:
394.85
usd:
356.49
bux:
73003.59
2024. szeptember 14. szombat Roxána, Szeréna

Wenger több mint négymilliárdot keresne, ha marad

Az Arsenal mindent megtesz azért, hogy még legalább egy évig megtartsa a csapatot 1996 óta irányító Arsène Wengert. A francia edző fizetésemelési ajánlatot kapott - a londoni vezetők is tudják, hogy Wenger a Real Madrid és a Barcelona kiszemeltje.

Legalábbis akkor, ha van kedve ilyen kondíciókkal kitölteni a szerződését, mert a tervezetben, Arséne Wenger kérésére, szerepel egy pont, amely szerint az edző 2008 nyarán következmények nélkül távozhat, ha akar.

A lépés pánikra utal a vezetők részéről - s alighanem ennek van is alapja. Az Arsenal nagyfőnökei alighanem immár tudják, hogy David Dein alelnök elküldése lavinát indított el.

A hét elején a Barcelona stadionjában 25 000 néző előtt a szurkolóknak bemutatott Thierry Henry részben azzal indokolta távozását, hogy Wenger nem tudta megígérni neki, hogy 2008 után is a csapat edzője lesz.

Gyengülő keret

Ráadásul a francia távozása nyilvánvalóan ellenérv Wenger számára a maradással kapcsolatos kérdésben. Az edző úgy gondolja, nem elég erős a keret, s a vezérkar eddig nem is biztosított megfelelő összeget vásárlásokra. A klub ajánlata ezért most kiterjed az átigazolási keret biztosítására is: Wenger 30 millió fontot költhet.

Elköltheti a Thierry Henry, Fabrice Muamba és Jeremie Aliadière eladásából bevételezett 21,5 millió fontot, s további 8,5 millió fontot különít el a klub az új televíziós-szerződésből kapott részesedéséből.

Az ajánlat vonzó, de egyelőre nem biztos, hogy Wenger elfogadja. Mostani szerződése 2008-ig szól, de ennek ellenére a két legnagyobb spanyol klub is érdeklődik iránta. A Real Madridhoz kötődő szál gyenge, a Barcelona azonban, Thierry Henry megszerzése után, nyilván újabb erőket mozgósít majd - immár az edző megszerzéséért.
Továbbra is jóban van Henry-val

Arséne Wenger számára vonzó lehet, hogy máris valóságos Henry-mánia tört ki Katalóniában. A csatár megkapta a 14-es mezt, amelyet Johan Cruyff eligazolása óta egyetlen játékos sem viselt a Barçában. Húszezren éltették, miután katalánul köszöntötte a publikumot, a mondatokat egyébként korábbi, s a Barcelona hívei szerint leendő klubtársa, Cesc Fabregas tanította neki.

Wenger egyébként azt nyilatkozta: "Thierry az áldásommal ment Barcelonába, fantasztikus teljesítményt nyújtott, amióta csak az Arsenalhoz szerződött, a klub legendájává vált." A mentor és a tanítvány között tehát nincs feszültség, Wenger nem élte meg hűtlenségként legeredményesebb játékosának elvesztését.

Szerző: Dénes Tamás

Címlapról ajánljuk

Időjárás: "halmozzanak fel élelmiszert, és készüljenek fel az áramkimaradásokra is"

Súlyos áradások, viharos szél és heves esőzések sújtják a hét végén Közép-Európa országait az előrejelzések szerint. Lengyelországban a hatóságok arra szólították fel a lakosokat, hogy halmozzanak fel élelmiszert, és készüljenek fel áramkimaradásokra is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
Nyugdíjpénzek: röpködtek a 20% feletti hozamok, neked mennyit keresett a pénztárad?

Nyugdíjpénzek: röpködtek a 20% feletti hozamok, neked mennyit keresett a pénztárad?

Nem volt olyan a legnagyobb önkéntes- és magán-nyugdíjpénztári portfóliók között, amelyeknek ne nőtt volna a kezelt vagyona tavaly az MNB Aranykönyv friss számai szerint, ami leginkább a részvény- és tőkepiacok jó teljesítményének tudható be. Nem meglepő módon a pénztári hozamok rég nem látott magasságokba szöktek, csak úgy röpködtek a 20% feletti teljesítmények. Mindeközben a taglétszám mindkét pénztártípusnál csökken, és különösen aggasztó, hogy egyre kevesebb fiatal választja az öngondoskodásnak ezt a formáját. Erről a témáról bővebben is szó lesz a jövő heti Future of Finance konferenciánkon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×