eur:
389.35
usd:
361.72
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Királyt nem felejtették el

Bár Király Gábor hét év után már 2004-ben elbúcsúzott a Herthától, a magyar válogatott korábbi kapuvédője "király" maradt a berlini csapatnál, legalábbis a kapusok királya. A szurkolók ugyanis őt választották a Hertha álomcsapatának kapusának.

Erről tanúskodik az a közvélemény-kutatás, amelyet a tekintélyes napilap, a Berliner Morgenpost az elmúlt napokban az olvasók, illetve a szurkolók körében végzett, és amelynek eredményeit most tették közzé.

A klub sugallatára az olvasókat arról kérdezték, hogy miként állítanák fel minden idők legjobb Hertháját, az úgynevezett álomcsapatot.

A válaszolók mindenkire voksolhattak, aki a berliniek kedvenc csapatának 115 éves történetében az első csapatban, Bundesliga-mérkőzésen akárcsak egyszer is a labdába rúgott - vagy, mint Király, labdát fogott -, és a szakemberek szerint végül is jócskán akadt meglepetés.

Például az, hogy minden idők legjobb tizenegyébe zömével a hetvenes évek Herthájának játékosai kerültek, a mostani csapatból csak a hátvéd, Arne Friedrich és a brazil válogatatott középpályás, Gilberto kapott helyet az álomegyüttesben.

A kapusok koronájának odaítélése azonban a szavazás eredményeként az egyik legegyértelműbb döntés volt. A most 31 éves kapuvédőt nemcsak elismerték, hanem szerették is.

Nem hiába idézte a Berliner Morgenpost a magyar kapusnak azt a híres történetét, amikor az edzéseken a szurkolókat egyedülálló mozdulattal kápráztatta el. Király ugyanis többször úgy dobta ki a labdát, mintha az valamiféle diszkosz lett volna. Fordult egyet, a labdát a felső lécre pattintotta, s az onnan vágódott ki a mezőnybe.

A sajátos kidobás - még ha edzéseken történt is - örökre bekerült a Hertha krónikájába. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szurkolók hiába vártak az "igazi" ismétlésre, a magyar kapuvédő - minden csodálat ellenére - komoly mérkőzésen soha nem próbálkozott ezzel a megoldással, inkább a kidobás legegyszerűbb módját választotta.

Még 1999 májusában sem, amikor a csapat 6-1-es vezetésénél több mint 70 ezer szurkoló szinte egyöntetűen követelte a "királyi kidobást", ő - bár nagy valószínűséggel sikerült volna - inkább nem kockáztatott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×