eur:
389.08
usd:
362.11
bux:
68882.85
2024. május 8. szerda Mihály

Csapattársai verekedtek meg a Chelsea sztárjáért

Látványos, nagyszerű, 180 perc alatt kilenc gólt hozó csatában kerekedett a Chelsea a Tottenham fölé az angol szövetségi kupa negyeddöntőjében. Andrij Sevcsenko szenzációs gólt lőtt, Shaun Wright-Phillips is kitett magáért - de izgalmakat hoztak még a lefújás utáni percek is. Egy Tottenham-szurkoló rátámadt Frank Lampardra.

Az első összecsapáson a Chelsea a kiesés szélén tántorgott: a Tottenham 3-1-re is vezetett a Stamford Bridge-en, majd a Kékek elefántcsontparti csatára, Salomon Kalou csak az utolsó percben mentette legalább újrázásra a mérkőzést.

Az ismétlést már a Tottenham pályáján, a White Hart Lane-en rendezték. A Spursnek becézett észak-londoni klub - bármennyire furcsa is ilyet írni a Chelsea ellenfeléről - nem számított esélytelenebbnek, február 10. óta nyolc mérkőzésen maradt veretlen.

Ennek megfelelően az első félidő kiegyenlített játékot hozott, ám a második 9. percében Andrij Sevcsenko belőtte angliai pályafutása eddigi legszebb gólját.

Egy vállmozdulattal becsapta Steed Malbranque-ot a Tottenham tizenhatosán belül, ugyanabban az ütemben visszahúzta a labdát a bal lábára, majd a "sutával" védhetetlen gólt ágyúzott az angol válogatott kapus, Paul Robinson kapujának hosszú, jobb felső sarkába.

Néhány perccel később Didier Drogba mellel a balszélső helyén érkező Shaun Wright-Phillips elé pattintotta a labdát, aki Pazar lövéssel duplázta meg csapata előnyét.

A Tottenham a kétgólos hátrány ellenére sem adta fel: a 81. percben Robbie Keane büntetőből újra visszaadta a döntetlen reményét. Újabb gól azonban már nem esett, a Chelsea továbblépett, s az elődöntőben a Blackburnnel játszik majd.

A Kékek még a pályán ünnepeltek, amikor egy hazai szurkoló átmászva a nézőtéri korláton berohant a pályára. Egyenesen Frank Lampard felé tartott, hogy "elégtételt vegyen rajta" a kiesés miatt.

A válogatott középpályás később azt mondta, a fickó valószínűleg ittas volt, s nem mert elfordulni előle, mert félt, hogy akkor nincs védekezésre kész állapotban.

Megküzdenie azonban nem kellett vele, mert a társai, Didier Drogba vezetésével leteperték a földre a támadók, s átadták az addigra odaérkező biztonságiaknak. A rendbontót letaróztatták.

José Mourinho a meccs után a tőle már-már megszokott blazírtsággal reflektált az esetre: "Nem volt nagy baj. Nagyon sima volt a meccs vége, talán ezért is aludtak el egy kicsit a Tottenham rendezői. Frankkel nincs semmi baj, örül a győzelemnek."

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×