Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.93
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Zidane-ban bíznak, Zidane-tól tartanak

A csoportkör után formába lendülő Zinedine Zidane legutóbb mutatott játéka, valamint a múlt alapján Franciaország labdarúgó-válogatottja tűnik esélyesebbnek Portugália ellen a németországi világbajnokság szerdai elődöntőjében.

A portugálok is elsősorban a pályafutását a vb után befejező karmestertől tartanak, hiszen elévülhetetlen érdemeket szerzett a címvédő brazilok búcsúztatásában.

"Senki nem bánik úgy a labdával, mint ő. Csak remélni tudom, hogy most a rosszabbik arcát mutatja majd" - mondta Miguel a rivális irányítójáról.

Helder Postiga szerint "hatalmas" ellenféllel állnak szemben, s felemlegette a 2000-es, aranygóllal elveszített Európa-bajnoki elődöntőt, amelyért társaival együtt nagyon szeretnének visszavágni.

A Münchenben szerdán 21 órakor kezdődő összecsapással kapcsolatban a franciák is óvatosan fogalmaznak, sőt egyesek nehezebb találkozóra számítanak, mint a brazilok ellen.

"Szorosabb, kiélezettebb meccs lesz, mint a negyeddöntő volt, mivel a portugálok egyénileg ugyanolyan képzettek, mint a brazilok, ugyanakkor csapatként sokkal egységesebbek, szervezettebbek" - mondta a Zidane mellett szintén kitűnő formában lévő Franck Ribery.

Vigyázniuk kell a sárgákkal

Mindkét együttesben öt-öt játékosnak kell ügyelnie arra, hogy ne kapjon sárga lapot, ellenkező esetben ki kell hagynia a döntőt vagy a bronzmérkőzést.

A portugál válogatottban Ricardo kapus, a védelemből Ricardo Carvalho és Nuno Valente, a középpályások közül pedig Luis Figo és Maniche veszélyeztetett.

A franciáknál Willy Sagnolnak, Lilian Thuramnak, Franck Ribery-nek, Zinedine Zidane-nak és Louis Sahanak kell különösen ügyelnie arra, hogy ne kövessen el sárga lapot érő szabálytalanságot.

A portugál csapatban Armando Petit éppen a sárga lapok miatt nem játszhat; őt leszámítva minden játékosára számíthat Luis Felipe Scolari, ahogyan Raymond Domenech is.

<

Hova teker Henry?
A múlt a franciák mellett szól

A két együttes eddig kétszer találkozott egymással nagy világverseny ezen szakaszában: 1984-ben és 2000-ben egyaránt drámai körülmények között nyertek a Kékek. Hat évvel ezelőtt 1-1-es döntetlent követően egy portugálok által erősen vitatott 11-est váltott aranygólra Zidane, míg a korábbi kontinensviadalon Michel Platini szerezte a franciák fináléba jutását eredményező gólt, szintén a hosszabbításban.

A franciáknak jó előjel lehet, hogy mindkét győzelem után a döntőben is nyertek.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×