Infostart.hu
eur:
365.31
usd:
314.49
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Visszatér a harapott fülű bokszoló

A profi boksz egyetlen négyszeres nehézsúlyú világbajnoka, Evander Holyfield csaknem két év szünet után ismét a kötelek közé lép. Ellenfele augusztus 19-én Dallasban a szintén amerikai Jeremy Bates lesz.

A 43 éves Holyfield 10 menetesre tervezett mérkőzést vív az NBA-beb szereplő Dallas Mavericks profi kosárlabdacsapatának csarnokában, az American Airlines Centerben.

"Nagyon fellelkesültem, hogy megint bokszolhatok" - jelentette ki a Holyfield, aki a 90-es években volt a királykategória egyik legnagyobb egyénisége. Többek között Mike Tysont is legyőzte, ráadásul kétszer is. Az emlékezetes 1997-es csatában botrányhős riválisa kiharapott egy darabot a füléből.

Holyfield 2000-ig tartozott a legjobbak közé, akkor lett negyedszer is világbajnok, a folytatásban azonban már csak kudarc várt rá: utolsó három meccsét elveszítette.

Különösen kínos véget ért 2004-es, eddigi utolsó fellépése, amikor Larry Donaldtől akkora verést kapott, hogy a látottak nyomán New York állam sportbizottsága egészségügyi indokokra hivatkozva eltiltotta az ökölvívástól.

Az öregedő bajnok azonban azóta is harcolt a visszatérés lehetőségéért, ez most augusztusban valóra válhat, miután Texas állam illetékesei megadták neki a meccsengedélyt.

Holyfield - aki eddigi 48 mérkőzéséből 38-at nyert meg, és 2 döntetlen mellett 8-szor kapott ki - egy kevéssé ismert öklözővel küzd meg: a 32 éves Bates (mérlege 21 győzelem, 11 vereség, 1 döntetlen) jelentős sikert nem aratott, a nevesebb nehézsúlyúakkal - így Kirk Johnsonnal, Brian Muntóval, Ray Austinnal - vívott meccseket kivétel nélkül elveszítette.

Címlapról ajánljuk
Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Ne riogassuk az első osztályba készülőket, de ne is titkoljuk el a rájuk váró nehézségeket – tanácsolja az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. K. Németh Margit gyermek-pszichoterapeuta arról is beszélt, érdemes-e a nagyobbaknál gyakorlással hangolódni az iskolakezdésre, vagy a pihenésből kell minél többet biztosítani a gyereknek.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Elkészült a rendvédelmi dolgozók bérrendezéséről szóló javaslatcsomag, amely illetményemelést, preferált települési pótlékot, valamint a munkavállalók és a RIASZ-állomány béremelését is tartalmazza. Az országos tanévnyitón Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a gyermekcentrikus oktatást, az intézményi önállóság növelését és az oktatást segítő munkatársak béremelését emelte ki. Magyar Péter miniszterelnök az oktatást és az egészségügyet nevezte a költségvetési és politikai stratégia központi területének, és iskola-, kollégiumi, valamint menzafejlesztésekről is beszélt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kormány teljesítette az uniós helyreállítási alap feltételeit, így megnyílt az út mintegy 10 milliárd euró megszerzéséhez, amelyből egyebek mellett vasúti, lakhatási, vízügyi és energetikai fejlesztéseket finanszíroznának. Magyar Péter a Bledi Stratégiai Fórumon közép-európai kormányfőkkel tárgyal Európa jövőjéről. A Külügyminisztérium feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzésekkel kapcsolatban, miután a tárca átvilágítása szerint már a készülékek beérkezésekor ismert volt, hogy több ezer gépnél súlyos minőségi problémák vannak. Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az a törvényjavaslat is, amely törvényben rögzítené a kormány és Budapest egyeztetési fórumának, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának működését. Varga Mihály jegybankelnök pedig közölte, hogy az MNB közel ezer oldalnyi adatot és dokumentumot adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×