Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
312.46
bux:
147542.85
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Nyitókép: Vígszínház/Facebook

Megrendülten búcsúzik a szakma a váratlanul elhunyt Kálloy Molnár Pétertől

Kálloy Molnár Péter váratlan halálára reagáltak a színművész barátai és kollégái. Két hete még színpadon játszott, most a teljes szakma gyászolja.

Hétfőn közölte a család, hogy Kálloy Molnár Péter színművész, zenész, rendező rövid lefolyású betegség után, 55 évesen elhunyt. A színész áprilisban tudta meg, hogy rákos beteg, erről Dallos Szilvia színésznő, Kálloy Molnár Péter anyósa beszélt a Blikknek. „Hetek óta kórházban kezelték, de mindenki, bízott abban, hogy felépül és színpadra áll. Az elmúlt időszakban több szerepét le kellett mondania” – mondta el a lapnak.

Kálloy Molnár Péter halálhírére sok kollégája, barátja reagált. Szabó Győző az Indexnek mondta el, hogy két hete még együtt játszottak a 6SZÍN Teátrumban, a Flódni című imporvizációs esten. "Le volt fogyva, de bizakodó volt, hogy meggyógyul. Gyenge volt, de jókedvű. Ez így szokott lenni, hogy elhiteti az emberrel a Jóisten, hogy elmúlik ez az őrületes dolog, a betegség" – fogalmazott Szabó Győző.

Kovács Ákos, Kossuth-díjas zeneszerző közösségi oldalán emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről. "A barátom volt. Nagyon sajnálom őt. Nem szeretnék több gyászverset írni, ahogy Bubik István vagy Kaszás Attila barátom korai halálakor. Színészeink, küzdelmes sorsú alkotó embereink elképesztő túlterhelésben élnek. Jó volna jobban szeretni egymást. Isten nyugosztalja!” – búcsúzott a művész.

Szinetár Dóra, a Jászai Mari-díjas színésznő és énekesnő, szintén közösségi oldalán búcsúzott: „Kívánom, hogy bárhol is jársz, kapj annyi örömöt te is végre, mint amennyit itt köztünk okoztál! Jó utat, Péter!”

A Vígszínház társulata mély megrendüléssel fogadta a hírt a Facebookon is megjelent közleményük szerint. Mint írták, Kálloy Molnár Péter 1993 és 1997 között volt a színház tagja. Játszott A padlásban, a Rómeó és Júliában, a Háború és békében. A közönség láthatta a Trisztán és Izolda, a Szent Johanna, a Közjáték Vichy-ben, az Átváltozások és a Svejk című előadásokban is. A teátrum felidézte azt is, hogy népszerűségét és ismertségét film– és televíziós szerepeinek is köszönhette. Köztük az Üvegtigris, Kútfejek, Kossuthkifli, Angyalbőrben, Valami Amerika című filmekben, de számtalan produkcióban emlékezetes alakítást nyújtott.

Végül a közlemény emlékeztetett arra is, hogy Kálloy Molnár Pétert az állami díjak és kitüntetések elkerülték, de a közönség és kollégái szeretete hatványozottan megadatott neki.

Címlapról ajánljuk
7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

7 millió haláleset évente: láthatatlan veszélyt jelent a levegő, amit belélegzünk

A légszennyezés világszerte évente közel 7 millió idő előtti halálesethez járul hozzá, miközben tízből kilenc embernek a WHO ajánlásainál rosszabb minőségű levegőt kell belélegeznie. Bár a helyzet javult, a legtöbb magyar város továbbra is Európa szennyezettebb feléhez tartozik. Az ENSZ 2019-ben nyilvánította szeptember 7-ét a Tiszta levegő a kék égboltért nemzetközi napjává. A légszennyezés ugyanis még mindig az egyik legnagyobb környezet-egészségügyi kihívás. A témáról Varga Judit, a HungaroMet Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa nyilatkozott az InfoRádióban.

Magyar Péter viszonválasza: „ne hazudjon bele az emberek szemébe”

Parlamenti viszonválaszában belügyminisztériumi számokkal szembesítette a kormányfő a KDNP-s ex-belügyminiszterhelyettest. Rétvári Bencét és Torockai Lászlót is hazudozással vádolta, és beszámolt egy szombati programjáról.
Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Ütik a Waberer's-t, küszöbön a 100 dolláros olajár - Mi történik ma a tőzsdéken?

Az ázsiai piacokon vegyes hangulatú kereskedést láthatunk, a pénteki amerikai chiprali után pedig a dél-koreai tőzsde is felpattant. Ezt követően iránykeresést láthatunk Európában. Délután a Waberer's részvényeit kezdték el adni a befektetők, miután Kapitány István bejelentette, hogy feljelentést tesz a minisztérium a cég MFB-finanszírozása miatt, ennek eredményeként pedig már féléves mélyponton is járt az árfolyam.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, délelőtt 11 órakor az Európai Unió második negyedéves GDP-adata következik. Az Egyesült Államokban a Labor Day miatt zárva tartanak a tőzsdék. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×