Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
330.86
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nyitókép: Pixabay

Csütörtökön indul a híres busójárás Mohácson

Az évszázados múltra visszatekintő, többnapos télűző ünnepségsorozatra idén is több tízezer vendéget várnak.

Kisfarsangi programokkal - a többi között busócsoportok, kisbusók és gyermek maskarások felvonulásával és farsangolásával - kezdődik meg a 24 helyszínen mintegy 100 programot kínáló, hat napon át zajló mohácsi busójárás csütörtökön.

Az idén február 27. és március 4. között megrendezett legnagyobb magyarországi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson a szervezők közlése szerint ezúttal több mint 2600 maskarás és 73 busócsoport vesz részt - közölték a szervezők az MTI-vel.

A farsangi időszak utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján a Maszkot ölt apraja, nagyja című programmal óvodások és általános iskolások részvételével már délelőtt elkezdődnek az események a helyi ifjúsági központban és délben megnyit a népművészeti- és kézműves vásár is a belvárosban.

Nem sokkal délután három óra előtt indul a busójárás első farsangi felvonulása a Sokackörtől, majd a város utcáin és terein gyermek maskarások - így a rongyokból álló ruházatukról ismert, hamut, fűrészport szóró jankelék, valamint kisbusók - szabad farsangolása veszi kezdetét.

A főtéren gyermek néptánccsoportok és busócsoportok tartanak bemutatót, busójárási eszközöket ismertetnek meg az érdeklődőkkel, késő délután pedig Villányi Viktória jogász-képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Mohácsi lelkek: Átkelés a Dunán címmel a Kanizsai Dorottya Múzeumban, míg este a Glasovi zenekar lép fel a piactéren.

Pénteken délelőtt rajzpályázati munkákból nyílik kiállítás, majd délután népdaléneklő versenyt tartanak, népművészekkel találkozhatnak az érdeklődők, busómaszk-faragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból nyílik kiállítás a Kossuth Teátrumban, majd néptánccsoportok és zenekarok mutatkoznak be a Széchenyi téri és a Deák téri színpadon.

Szombaton a hagyományos mohácsi sokac viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok lépnek fel és látványfőzéseket is tartanak a busóudvarban.

A nap során a családosok, gyermekek számára is készülnek programokkal, így a Kossuth Teátrumban Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj címmel mesejátékot adnak elő, Minorics Tünde etnográfus vetítéssel egybekötött előadást tart a busójárás történetéről, továbbá jankele-bemutató is lesz interaktív kiállítással és foglalkozással a Sebaj Busó csoporttal.

A MesterPont elnevezésű helyszínen élményközpontú műhelylátogatással az érdeklődőket a maszkfaragók, a szerb templom udvarában délszláv gasztronómiával ismerkedhetnek az emberek, míg a Botos busócsoport busólakodalmas menetet tart, este pedig a Poklade zenekar ad koncertet a Deák téren.

A tradíciónak megfelelően farsangvasárnap tartják a népszokás leglátványosabb programjait: a busók március 2-án dél után kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

A nap során már reggel kilenctől betekinthetnek a látogatók a "Télűzők" busócsoport farsangi készülődésébe a Vörösmarty utcában, míg a Duna túlpartján a Dunai Átkelés és a Nagy Durranás busócsoportokkal ismerkedhetnek meg. A nap során Mohácson látvány-maszkfaragással, tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok bemutatóival, ételkóstolókkal, késő délutántól pedig szabad farsangolással, koncertekkel szórakoztatják az embereket.

A hétfői rendezvények között lesz interaktív farsangi gyermekfoglalkozás, a busók hagyományosan házról házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban.

Húshagyókedden a hagyományos "farsangtemetés" előtt busós kézműves játszóhá nyílik a Busóudvarban, délután pedig indul a busók felvonulása a Kóló tértől a Széchényi térig, ahol indul a szabad farsangolás, meggyújtják az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.

A szervezők az esemény hat napjára mintegy 100 ezer látogatót várnak, ezen belül szombaton és vasárnap 40 ezer érdeklődő fogadására, de még kedden is nagy tömegre készülnek a Duna-parti városban.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a városban jelenleg zajló nagy volumenű építkezések, beruházások miatt az eddigi években megszokott parkolási lehetőségek korlátozottan elérhetők, ezért javasolják a látogatóknak, hogy előre tervezzék meg az utazásukat, illetve lehetőség szerint válasszák a tömegközlekedés adta lehetőségeket.

Amennyiben mégis az autó mellett döntenek és sztrádán érkeznek, érdemes a mohácsi helyett a nagynyárádi autópályalehajtót választani az m6-oson ahonnan kényelmesebben meg lehet közelíteni a várost dél felől, az újmohácsi oldalon parkolva komppal, vagy személyszállító hajóval pedig a Busójárás közepén találhatják magukat a látogatók - emelték ki.

A mohácsi sokac népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, praktikus információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és az aktuális hírekről a rendezvény Facebook-oldalán található bővebb tájékoztatás.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 16:23
×
×
×
×