Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.46
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

77 millió forintot ért egy Tinitin

Több mint 191 ezer euróért (76,9 millió forint) kelt el a Tintin Amerikában című képregény egyik példánya, amelyet az alkotó, a Hergé művésznéven ismert Georges Rémi dedikált - jelentette a belga hírügynökség a Tajan francia aukciós ház bejelentésére hivatkozva.

A Le Vingtieme Siecle belga hetilap gyerekmellékletében, a Le Petit Vingtieme-ben 1932-ben megjelent lapokat Hergé 1933-ban dedikálta egy bizonyos Charles Helsen atyának, aki a brüsszeli Szent Bonifác Intézet - ahol a szerző öt évig diákoskodott - cserkészcsapatának volt az egyik tanítója.

"Helsen atyának, az irányítása alatt töltött szép évek emlékére, kalandkeresés közben a Sonian erdőben, az Alpokban és a Pireneusokban... Egyébként Tintin is én vagyok, aki szintén végigment volna ezen az úton..." - írta Hergé.

A példány mostanáig egy bolíviai gyáros leszármazottja, a képregényeket 30 éven át gyűjtő Felipe Ortiz-Patino birtokában volt,

aki nemrég döntött az elárverezés mellett.

A Tajan tájékoztatása szerint a 75, aukcióra bocsátott képregényből 48 kelt el, köztük a Tintin Kongóban 1931-ben kiadott és Hergé által szintén aláírt példánya, amelyet 101 944 euróért (41 millió forint) vásároltak meg.

Az eladott Tintinekből összesen több mint 934 ezer euró (376 millió forint) folyt be.

Tintin az egyik leginkább keresett képregényhős az aukciós házak árverésein világszerte; 2021-ben a Kék Lótusz egyik rajza, amely végül nem került bele a képregény 1936-ban kiadott változatába, rekordáron, több mint 3,1 millió euróért (1,2 milliárd forint) kelt el.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×