Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Uncut velvia slide film.
Nyitókép: blackwaterimages/Getty Images

Bostonban teltházas vetítésen mutatták be a Semmelweis című filmet

A Harvard Egyetemen is bemutatták a Semmelweis című magyar mozifilmet a Semmelweis Egyetem és a Harvard közötti szakmai együttműködés jegyében, a New York-i Liszt Intézet szervezésében.

A vezető amerikai egyetem orvostudományi karának könyvtárában helyi idő szerint csütörtökön tartott vetítésen köszöntőt mondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. A Széchenyi-díjas kardiológus az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Semmelweis Ignác orvostudományi felfedezését a Harvard Egyetemen is számon tartják.

Felhívta figyelmet egy párhuzamra is, amely szerint a Harvard Egyetem orvostudományi karán 1846-ban értek el fontos orvostudományi újítást, ekkor végezték az első éteres narkózist, míg Semmelweis egy évvel később bizonyította a klórvizes fertőtlenítés jelentőségét műtéti fertőzések megelőzésében. A rektor beszámolt arról is, hogy a Semmelweis Egyetem és a Harvard Egyetem orvostudományi kara között aktív tudományos és oktatási együttműködés van.

A filmvetítésen beszédet mondott Gloviczki Péter, a Rochesterben működő Mayo Klinika orvosa, érsebész, aki a Semmelweis Egyetemen végezte tanulmányait, és egyben az intézmény díszdoktora.

Palotai Csenge, az eseményt szervezető New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy a film iránt akkora volt az érdeklődés, hogy két teremben párhuzamosan tartották a vetítést.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a Semmelweis-film világpremierje tavaly októberben volt New Yorkban, az ENSZ több vezető tisztségviselőjének és nagykövetének jelenlétében. A Koltai Lajos rendezte alkotást ősszel Los Angelesben filmfesztiválon is bemutatták, ahol több díjat nyert. A New York-i bemutatót a keleti parti nagyváros filmes gyártóbázisának közelében, a Mozgókép Múzeumának nagytermében Koltai Lajos rendező, valamint Csák János kulturális és innovációs miniszter jelenlétében tartották, a magyarországi bemutató előtt.

A tervek szerint a magyar mozifilmet 2024-ben további amerikai városokban is vetítik, többi között Houstonban, az orvosi kutatólétesítményeirő

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai prémiumgyártókkal. A kínai technológiai óriás 2027-ben Németországban kezdi meg az értékesítést, ráadásul nem is egyedül érkezik: mögötte már ott sorakozik az Xpeng, a Li Auto és a Huawei által támogatott Aito is. Az első kínai hullám az alacsonyabb árakról és a gyorsan növekvő eladásokról szólt, a következő viszont már a BMW, a Mercedes és a Porsche legjövedelmezőbb piacát veheti célba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×