eur:
399.96
usd:
372.46
bux:
92221.62
2025. március 26. szerda Emánuel
Nyitókép: Bucsy Levente,

Nincs mise - nagypéntek a katolikus egyház legcsöndesebb napja

A hívők egyszer ehetnek "rendesen", és még kétszer magukhoz vehetnek valamicskét. A templomokban csönd van egész nap, a szertartáskor is.

Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legszigorúbb böjt és gyász ideje.

A katolikus egyház ősi hagyomány alapján ezen a napon nem mutat be szentmisét, csak "harmadnapon", a feltámadáskor. Orgonaszó vagy más, az éneklést kísérő hangszeres kíséret a templomokban nincs, "a harangok Rómába mentek" nagycsütörtökön.

A liturgiában felolvassák a Megváltó halálára vonatkozó írásokat, majd a passiót, Jézus szenvedésének történetét imádkozzák/éneklik el, és leleplezik a gyászlepellel bevont keresztet.

Nagypénteken szokásos a keresztútjárás, amelyen emlékezetbe idézik Jézus szenvedésének egyes állomásait Pilátus elé járulásától a sírba tételig.

A keresztút, avagy kálvária ma szokásos tizennégy állomása (stáció) az 1600-as évekre nyúlik vissza.

Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, egyszer étkezhetnek a szokásos mennyiségnyit, ezen kívül még kétszer vehetnek magukhoz valamennyi eledelt.

A néphagyományban ez "tisztálkodási nap", ekkor meszeltek, takarítottak régen ilyenkor volt a nagymosás, sok helyen pedig mellőzték a háztartáshoz egyébként nélkülözhetetlen tűzgyújtást.

  • Nagypéntek délután a Szent Péter-bazilikában az Úr szenvedésének liturgiája zajlik. Este a Colosseumnál tartják a hagyományos Via Crucis keresztúti ájtatosságot. Ez az első alkalom, hogy a Vatikán nem közölte előre a keresztút programját és meditációit, melyeket csak pénteken hoznak nyilvánosságra.
  • Nagypénteken nyit az ébredő természet szépségeit bemutató, csaknem százhúszezer virágot számláló tulipános kert Mórahalom határában, a másfél hektáros területen 44 virágfajtában gyönyörködhetnek a látogatók.
  • Négynapos idén a Hollókői Húsvéti Fesztivál; a Nógrád megyei világörökségi faluban már péntektől várják a vendégeket folklórprogrammal, palóc gasztronómiával, népszokásokkal, locsolkodással, koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal.
  • Húsvét alkalmából nagypénteken és húsvétvasárnap Richard Wagner Parsifalját tűzi műsorára a Magyar Állami Operaház.
  • Nagypéntektől húsvéthétfőig sokféle programmal, többek között látványetetésekkel, állattréningekkel és -bemutatókkal, családi tojásvadászattal és kreatív kézműveskedéssel várja a közönséget a Fővárosi Állat- és Növénykert.
  • Ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt április 7., nagypéntek hajnaltól április 10., húsvéthétfőn este 11 óráig.
Címlapról ajánljuk
Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 20:45
×
×
×
×