Infostart.hu
eur:
368.48
usd:
317.82
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Bartus Gyula Auglen esperes szerepében Pozsgai Zsolt A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin) című drámájának próbáján a Békéscsabai Jókai Színházban 2017. november 29-én. A darab ősbemutatója Seregi Zoltán rendezésében december 1-jén lesz, amellyel a színház a reformáció 500. évfordulóját ünnepli.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Mégsem szeretné a Pinceszínházat vezetni Pozsgai Zsolt

Beadva igazgatói pályázatát azt vette észre, hogy mennyi fiatal verseng, nem akar az útjukba állni, de szívesen dolgozna velük.

Eredetileg tizenöt pályázó jelentkezett a pesti Pinceszínház vezetésére kiírt tenderre, de Pozsgai Zsolt, a Dörner György vezette Újszínház egykori művészeti vezetője visszavonta benyújtott pályázatát, ehhez pedig indoklást is fűzött.

Pozsgai Zsolt nyílt indoklásában kitér rá, hogy nagy örömmel látja fiatal alkotók nagy számú jelentkezését, éppen ezért úgy látja, az a jó, ha nem indul el velük szemben, főként, hogy sok pályázóval közösen is dédelgeti közös munka álmát.

"Igazgatói pályázatomat visszavonom, és nagyon sok örömöt, sikert kívánok a hamarosan megválasztott új vezetőnek és csapatnak. Kívánom, hogy érvényes, értékes évadok jöjjenek létre" – zárta közleményét.

A pályázók teljes névsora nem nyilvános, de néhányan bejelentették vezetői ambícióikat, köztük Gulyás Hermann Sándor színész - közösen a FreeSZFE csapatával -, Rácz Attila dramaturg, korábbi SZFE-tanár, és Komáromi György Göttinger Pál író-rendezővel és a K2 társulattal közösen is benevezett - írja a hvg.hu.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×