Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
326.46
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Lovakat vezetnek a Magyar Nemzeti Cirkusz telephelyén Szadán, ahol a társulat egy része a koronavírus-járvány miatt önkéntes karanténban van 2020. április 2-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Szakadék szélén egyensúlyoz a magyar cirkusz

Fizetésképtelenné váltak, így a működésük is veszélybe került – ez derült ki az InfoRádió körképéből.

Magyarországon csaknem húsz cirkusz több száz munkatársa legkevesebb hat hónapja nem kap fizetést – hívta fel a figyelmet az InfoRádiónak a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületének elnöke, aki egyben az idén 100 éves Eötvös Cirkusz vezetője.

Az Eötvös Cirkusz egyelőre fizetésképtelen. Az igazgató közölte, amíg nem indul el a turné, addig egyetlen munkatársuknak sem tudnak fizetést adni. „Tulajdonképpen senkit nem tudtam elbocsátani, hiszen még el sem indultunk, fel sem vettem őket, ha úgy nézzük” – tette hozzá.

Eötvös Loránd elmagyarázta, hogy a turné márciustól novemberig tart, a téli hónapokban pihennek, de a járvány miatt már fél éve nincs bevétele a cirkusznak. Megjegyezte,

a veszteségeiket a kapott támogatások sem fedezik.

Ráadásul a veszélyhelyzet miatt nagy lehet a kavarodás a turnéállomások tekintetében is, ami komoly logisztikai feladatok elő állítja a szakmát, és a cirkuszoknak mindenképp egyeztetniük kell majd ebben az ügyben egymással.

Szada, 2020. április 2.
Ifj. Richter József cirkuszigazgató, artista és Merylu Richter artista gyakorol lovakon állva a Magyar Nemzeti Cirkusz telephelyén Szadán, ahol a társulat egy része a koronavírus-járvány miatt önkéntes karanténban van 2020. április 2-án.
MTI/Balogh Zoltán
Ifj. Richter József és Merylu Richter artista gyakorol lovakon állva a Magyar Nemzeti Cirkusz telephelyén. MTI/Balogh Zoltán

A Magyar Nemzeti Cirkusznak már eddig is több tízmillió forintos bevételkiesést okozott a járvány miatti kényszerpihenő – ismertette az InfoRádiónak az intézmény igazgatója. Ifj. Richter József egyelőre nem tudja, hogyan lehet pótolni a kieső bevételeket, miután várhatóan nem fognak tudni a korábban megszokott nézőszámmal „dolgozni” a beindulást követően. „Nem lesz egy egyszerű dolog, az biztos” – fogalmazott.

Az InfoRádió megtudta, hogy a cirkuszok egyelőre az idei üzleti tervüket sem tudták átalakítani, erre is csak az új évad elindulásakor kerülhet sor.

A külföldről érkező produkciók szállását és ellátását fizetik, de bért nekik sem tudnak adni. Eötvös Loránd azt mondta, hogy az akrobaták ezt megértik, mert

világszerte ugyanez a helyzet.

Richter József ehhez hozzátette: a járvány miatt sok magyar artistaművész külföldön rekedt.

A cirkuszigazgatók közölték továbbá, a kormány támogatásának köszönhetően van elég takarmány az állatok számára. Az artisták pedig a biztonsági szabályok betartása mentén folyamatosan gyakorolnak.

Szada, 2020. április 2.
Merylu Richter artista gyakorol lakóbuszában a Magyar Nemzeti Cirkusz telephelyén Szadán, ahol a társulat egy része a koronavírus-járvány miatt önkéntes karanténban van 2020. április 2-án.
MTI/Balogh Zoltán
Szada, 2020. április 2. Merylu Richter artista gyakorol lakóbuszában a Magyar Nemzeti Cirkusz telephelyén Szadán, ahol a társulat egy része a koronavírus-járvány miatt önkéntes karanténban van. MTI/Balogh Zoltán

Eötvös Loránd azt is elárulta, hogy a magyar cirkuszigazgatók között szoros együttműködés van, de

amíg fel nem találják a koronavírus ellenszerét, addig alkalmazkodni kell a kialakult helyzethez.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy már Budapesten is kinyithatnak a cirkuszi sátrak, a szabadtéri mozik, a színházak és az uszodák is. Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy mindenhol szigorú távolságtartási szabályokat kell betartani. „Rendkívül fontos, hogy a másfél méteres távolságot megtartsák, illetve ott, ahol székek vannak, három ülőhelyet és egy sort mindig üresen kell hagyni” – ismertette a kancelláriaminiszter.

Richter József szerint

a Magyar Nemzeti Cirkusz működése veszélybe kerülhet,

ha a jövőben 500 fő felett nem fogadhatnak nézőket.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×