Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Dalverseny a Fővárosi Nagycirkuszban

Látványos showműsorral készül a Fővárosi Nagycirkusz a Kötéltánc című dalverseny november 26-i döntőjére - mondta az InfoRádiónak a cirkusz zenei vezetője, aki egyben tagja a verseny héttagú zsűrijének is. Szakál László hozzátette: a fináléba különböző stílusú dalok jutottak.

A cirkusz csodáját megfogalmazó dalokat héttagú szakmai zsűri értékeli, és a közönség is szavazhat az általa legjobbnak ítélt számra - mondta el Szabó László, a produkció rendezője a Fővárosi Nagycirkusz szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A három dobogós dal pénzdíjban részesül, szerzőiket 1 millió, 500 ezer és 350 ezer forinttal jutalmazzák. Az est nézőinek szavazatai alapján 500 ezer forintos közönségdíjat is kiosztanak - tette hozzá.

A dalversenyt kísérő artista produkciókról szólva kiemelte, hogy magasdrótszámot mutat be a többszörös cirkuszfesztiváldíjas ifj. Simet László, valamint Nyerges Anna artistanövendék. A showműsorban a Hófödte álom - ősi cirkuszi mese című téli műsor fellépőinek produkciója is látható lesz.

Elmondta, hogy a nyár elején meghirdetett pályázatra a szeptember 30-ai beadási határidőig összesen 59 pályamű érkezett, a legkülönbözőbb zenei stílusokban nyújtottak be szerzeményeket. A Fővárosi Nagycirkusz szakmai zsűrije tíz dalt juttatott a döntőbe, további két dal pedig a közönségszavazatokkal kapott helyet a végső mezőnyben. A számokra október 28. és november 10. között online szavazhatott a közönség, a pályaművekre összesen 1641 szavazat érkezett.

A Kötéltánc címmel meghirdetett november 26-ai koncerten elhangzó 12 dal között lesz Blum József és a Four Fathers A légtornász, Czimmermann Kitti A Cirkusz valami más, a Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska Circus of the World, Dinyés Dániel és Hegyi György Ugye elkapsz majd, valamint Jakobicz Eszter Kötéltánc című száma.

A döntőbe jutott még a Bornai Tibor vezette Közös Éneklődési Kör című produkció Cirkusztündér című száma, továbbá Nejad Flóra és a Talamba Benne a világ, Szloboda Tibor Kötéltánc, The Anahit Together, valamint Gáti István, Vida József és Vincze Lilla Eljött a cirkusz című dala.

A közönség Orosz Mihály és Iványi Márta Ilyen az ember, valamint Pejtsik Panna Ki a manézsra lép című számát juttatta a döntőbe.

A zsűri elnöke Molnár György "Elefánt" zeneszerző, gitáros, tagjai között van Szakál László, a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője, Szente Vajk színművész, rendező, Szomor György színművész, dalszövegíró, Polyák Lilla énekesnő, színművész, Varró Dániel költő és Keresztes Ildikó énekesnő, színművész.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×