Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Járadékot kapnak a díjak mellé a művészek

Már igényelhetik a törvényben előírt szakmai, illetve állami díjjal rendelkező, 65 éven felüli alkotók a művészjáradékot. Az élethosszig járó juttatás jelenleg havi 121 ezer forint, amelyet márciustól folyósít a Magyar Művészeti Akadémia.

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára az InfoRádióban elmondta, a járadék folyósítását egy törvénymódosítás tette lehetővé, amit már évek óta szorgalmazott a Magyar Művészeti Akadémia. Leghamarabb március elsejétől állapítható meg a rendszeres havi juttatás, és élethosszig jár. 

"Olyan állami elismeréssel rendelkező művészek kaphatják meg, akik a jogszabályban felsorolt díjak valamelyikét bírják, és elmúltak 65 évesek, és kezdeményezik a Magyar Művészeti Akadémia titkárságán a járadék megállapítását" - mondta Kucsera Tamás Gergely, de hozzátette, a kettős juttatás elkerülése érdekében például az MMA tagjai vagy a Nemzet Művészei nem kaphatják meg ezt a támogatást. Ha viszont valaki megfelel a törvényi feltételeknek (a pontos kritériumok itt, az MMA oldalán találhatók meg), akkor mérlegelés nélkül meg kell ítélni neki a járadékot.

A kormány az idei tíz hónapra 780 millió forintot különített el, de minden jelentkező megkapja a juttatást, a költségvetési keretet csak becsléssel tudták megállapítani, mert nincs ma Magyarországon egységes, közhiteles nyilvántartás a díjazottakról.

"A szó szoros értelmében próbáltunk kutatást végezni, és szerintünk egy 600-650 fős kört érinthet a járadék, és ehhez kértük a költségvetési forrást. Január másodikától lehet igényelni, és egy hét alatt több mint kétszáz igényt dolgoztak fel a kollégáim" - mondta a főtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 18:35
×
×
×
×