Infostart.hu
eur:
385.88
usd:
330.79
bux:
117599.91
2026. január 13. kedd Veronika

Hány madarat tud megfigyelni? Indul a verseny

Magyarország idén is részt vesz az Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen október 1-jén és 2-án, amikor a szakemberek két kontinenst érintő információgyűjtést végeznek a madarak őszi vonulásáról a lakosság segítségével.

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította el 1992-ben. Az eseményhez néhány éve közép-ázsiai partnerszervezetek is csatlakoztak - olvasható a program magyarországi koordinátorának, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek (MME) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az EMN egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni.

Az MME országszerte, jelenleg 16 megyében és a fővárosban 51 helyszínen várja az érdeklődőket a hétvégén, ezekről és az esetleges új pontokról az egyesület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, hiszen bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait is. Aki így szeretne hozzájárulni Magyarország minél sikeresebb részvételéhez, az jegyezze fel a megfigyelés helyszínét (település és megye), a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat az MME központi e-mail címére kell elküldeni vagy telefonon az egyesületnek bediktálni vasárnap délutánig. A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az egyesület munkatársai összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan hétfőn ad hírt ad az egyesület.

Tavaly az akció során 38 országban, ezernél is több helyszínen, mintegy 4,2 millió madarat figyelt meg a 25 ezernél is több résztvevő.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×