Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Jazz zene szól Vörösmarty présházában

Minőségi jazz zene, kiváló borok, ínycsiklandó ételek, borrendi felvonulás színesíti a hagyományos, ám a korábbiakhoz képest jelentősen megújuló szombati Szent Orbán Borünnepet Velencén, ahol Vörösmarty Mihály egykori présháza is nyitva lesz a látogatók előtt.

A szervezők közleménye idézi Koszti András polgármestert, aki szeretné, ha a jövőben a fővároson kívüli gasztroesemények közül a velencei borünnep igazi zászlóshajó lehetne, hiszen minden adott hozzá. A nap egyik fénypontjaként jellemezte a Szent Benedictus Borlovagrend felvonulását a Marchin Jazz Band zenés felvezetésével.

A rendezvény egyik különleges színfoltja Vörösmarty Mihály egykori pincéje lesz, amely egész nap várja a látogatókat. A hagyományok szerint a költő és öccse az 1820-as évek táján vásárolta édesanyjuknak a présházat. A Szózatot is papírra vető költő nevéhez fűződik ráadásul a fröccs szó megalkotása, így a tiszteletére megkóstolható lesz a tradicionális helyi szőlőkből összeállított borújdonság, a Vörösmarty Cuvée.

A kultúrára szomjazókat több koncert csábítja. A Kodolányi János Főiskola jazz tanszék hallgatóinak koncertje után a Summer Jam trió, majd Török Ádám és a Mini együttes zenél. Fellép még gipsy swing műsorával a Harmonia Garden, Horgas Eszter és a Jazz Trió, Alaitner András együttese, valamint Palya Bea zenekara is színpadra lép.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 18:35
×
×
×
×