Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ismét megjelent Michael Jackson korszakos szólólemeze

Ismét megjelent a Michael Jackson elképesztően sikeres szólópályafutását megalapozó lemeze, az Off the Wall, több mint három és fél évtizeddel az első kiadás után. Az album a Sony Recordsnál most vinylen és CD-n is piacra került, utóbbihoz egy dokumentumfilm társul BlueRay-en.

Mindössze húszéves volt Michael Jackson, amikor az Off the Wall 1979 nyarán megjelent. Az énekes akkor már ismert Amerika-szerte, hiszen a családi zenekar, a Jackson 5, amelyben ő is szerepelt, a Motown kiadó egyik zászlóshajójának számított, és szólóban is túl volt már négy lemezen. Az Off the Wall azonban, amely a CBS ernyőjéhez tartozó Epic gondozásában jött ki, megteremtette a világsztárt.

Michael Jackson 1978-ban szerepelt egy filmben: az Óz, a nagy varázsló zenés adaptációjában, A Wizben Madárijesztőt alakította, a főszereplő Dorothy Diana Ross volt. A film megbukott, de Jacko összebarátkozott Quincy Jones producerrel, aki a mozi zenei rendezője volt. Az énekes nem sokkal ez után felkérte következő lemeze producerének Jonest.

Az Off the Wallon az R&B, a funk, a diszkó, a soft rock, a dzsessz, a broadway és a popballadák elemei egyaránt megtalálhatók, a hangzás mégis újszerű és egyedi lett. A szövegekben hangsúlyos szerepet kap a menekülés, a szabadság, a magány és a romantika témája. A lemezre Jackson "mindössze" három számot írt, a többi más szerzőtől, zömében felkérésre született; szintén hármat jegyez Rod Temperton, a Heatwave funkcsapat billentyűse, egy-egy számot pedig Paul McCartney és Stevie Wonder írt.

A lemez az első szólóanyag az amerikai pop történetében, amelyről négy kislemez is bekerült a Billboard Top 10-es listájára. Közülük a Jacko által jegyzett nyitódal, a Don't Stop 'Til You Get Enough (a Grammy-díjat kapott számot állítólag a konyhájában írta), valamint Temperton szerzeménye, a Rock With You vezette a listát, de jól teljesített a címadó Off the Wall (szintén Tempertoné) és a She's Out of My Life, Tom Bahler kompozíciója. Az album ötödik, utolsó kislemeze, a Girlfriend McCartney szerzeménye: a szám szerepel az ex-Beatle akkori zenekara, a Wings 1978-as albumán, a London Town-on, a liverpooli zenész mégis eleve Jacksonnak szánta a dalt, és ezt meg is említette neki, amikor egy hollywoodi partin találkoztak. Kettejük kapcsolata később megromlott, amikor Jackson McCartney elől megvásárolta a Beatles-dalok kiadói jogait - az egykori gombafejű a hírek szerint idén az amerikai jogok egy részét visszaszerzi.

Az Off the Wall 20 millió példányban kelt el világszerte, Michael Jackson első lemeze volt, amely tízmilliós eladásokat produkált - a további albumok esetében ez már szinte természetes volt. Az énekes az Off the Wall-lal vált egyéni hangú és vizuálisan is kreatív művésszé, a Rolling Stone magazin szerint ez volt az a lemez, amely a modern popzenét azzá tette, amilyennek ma ismerjük. Jackson fekete előadó esetében korábban soha nem látott népszerűségre tett szert ezzel a művével, a következő három évtizedben újabb munkáival (Thriller, Bad, Dangerous) még túl is szárnyalta ezt, 2009-ben bekövetkezett tragikus haláláig ő maradt a pop királya.

Az 1979-es lemez sikerében zenésztársai is nagy szerepet játszottak, elsősorban Greg Phillinganes billentyűs, John Robinson dobos és a Jerry Hey trombitás által vezetett Seawind Horns fúvósszekció.

A Sony mostani CD-kiadásához csomagolt BlueRay-film (a rendező Spike Lee) Michael Jackson útját mutatja be a Motowntól az Off the Wallig, archív felvételeken, és sztárokkal, családtagokkal készített interjúkon keresztül. A Jacko nagyságát méltató mai sztárok között feltűnik John Legend, Pharrell Williams, The Weeknd, Mark Ronson és Kobe Bryant is.

Az Off the Wallt Magyarországon a Sony Music Hungary forgalmazza.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×