Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
332
bux:
120942.81
2026. január 16. péntek Gusztáv

Egy munkanélküli kisember lázadása Arany Pálmát ért

A brit Ken Loach a megszűnőben lévő európai szociális rendszernek kiszolgáltatott kisembereiről szóló, Én, Daniel Blake című filmje nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 69. cannes-i fesztiválon.

A Felkavar a szél című filmjével tíz évvel ezelőtt már Arany Pálmát nyert nyolcvanéves rendező 19. alkalommal kapott meghívást a seregszemlére.

Az Én, Daniel Blake főhőse egy 59 éves özvegy asztalos, akinek a szívrohama után az orvosa nem tanácsolja, hogy visszatérjen dolgozni, miközben a társadalombiztosítás illetékesei alkalmasnak ítélik a munkára. Az angliai Newcastle-ben játszódó történet címszerepét Dave Johns színházi színész alakítja.

"A világ, amelyben jelenleg élünk, veszélyes helyzetben van, mert a neoliberálisnak nevezett ötletek katasztrófához vezethetnek" - mondta a brit rendező, miután átvette a díjat. "Az neoliberális folyamatok milliókat taszítottak nyomorba Görögországtól Portugálig, miközben egy törpekisebbség szégyenletes módon gazdagodik. Ki kell mondani, hogy egy másfajta világ is lehetséges, sőt szükséges" - tette hozzá franciául és angolul, miután a szélsőjobboldali megerősödésének veszélyére figyelmezetett.

A fődíjas film főhőse kafkai útvesztőbe kerül a munkanélküli hivatal bürokráciájában, amiért nem tudja az internetet kezelni és elfogadható életrajzot írni. Emberség és megértés helyett azonban a szabályok be nem tartása miatt folyamatosan pénzelvonással fenyegetik a hivatalban. Az elesett, de büszke férfi csak a fiatal fekete bőrű szomszédjánál és egy gyermekeit egyedülő nevelő anyánál talál szolidaritásra, aki szintén áldozata a rendszernek, és amely ellen együtt veszik fel a harcot.

A George Miller ausztrál filmrendező vezette kilenctagú zsűri, amelynek egyik tagja Nemes Jeles László, a Saul fia című Oscar-díjas film rendezője volt a Nagydíjat a kanadai Xavier Dolannak A Juste la fin du monde (Épp a világ vége) című filmjének ítélte.

A 27 éves rendező az 1995-ben elhunyt francia Jean-Luc Lagarce színdarabja alapján készült hatodik filmjét olyan francia világsztárokkal forgatta, mint az Oscar-díjas Marion Cotillard, Vincent Cassel, Nathalie Baye, Léa Seydoux és Gaspard Ulliel.

A legjobb rendezés díját megosztva vehette Christian Mungiu a román társadalmat eluraló korrupcióról és megalkuvásról szóló Érettségi című drámájáért és a francia Olivier Assayas Personal Shooper című angol nyelven forgatott thrillerért.

Andrea Arnold brit filmrendezőnő kapta a zsűri díját az Egyesült Államokban játszódó American Honey című, marginalizálódott fiatalokról szóló road-movie-jáért, míg a legjobb forgatókönyv díját az Oscar-díjas iráni Aszgar Farhadi The Salesman (Az ügyfél) című letisztult családi drámája érdemelte ki. A film főszerepét alakító Sahab Hosszeini kapta meg a legjobb férfi alakítás díját. A The Salesman főhőse Emad, egy színész, akit a bosszúvágy vezérel, miután feleségét bántalmazták.

Jaclyn Rose kapta a legjobb női alakítás díját Brillante Mendoza Fülöp-szigeteki rendező Ma'Rose című filmjének főszerepéért. A Manila egyik szegénynegyedében játszódó kétórás film egy kábítószer-kereskedelem miatt letartóztatott házaspárról szól, amelynek három kamaszkorú gyermeke különböző módon próbálja megszerezni a korrupt rendőrök által követelt összeget ahhoz, hogy a szülőket elengedjék. A történetet az anya szemszögéből meséli el az alkotás.

A legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát Gimenez Juanjo spanyol rendező vihette haza Timecode című alkotásáért, az A Moca que Dançou com o Diabo (A lány, aki az ördöggel táncolt) című brazil kisfilm, Joao Paulo Miranda Maria alkotása pedig elismerő oklevelet kapott. A fesztivál hivatalos és párhuzamos szekcióiba beválogatott elsőfilmek közül a legjobbnak járó Arany Kamera-díjat Houda Benyamina francia rendezőnőnek külvárosi fiatalokról szóló Divines című filmje kapta, amelyet a Rendezők kéthete elnevezésű válogatásban mutattak be. Francois Truffaut filmjeiből ismerős Jean-Pierre Léaud munkásságát pedig életműdíjjal jutalmazza a fesztivál, amelyet Arnaud Desplechin francia rendező, a zsűri tagja adta át a 72 éves amatőr színésznek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×