Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Gazdag a pénteki kultúrakínálat

Musical-premiertől életmű-kiállításig számos rendezvény várja látogatókat.

Zene

A Pannon Filharmonikusok a Művészetek Palotájában zenei variációkból felépített műsorukat mutatják be. Szemző Maraton lesz a Budapest Music Centerben. Szemző Tibor Kubáról szóló filmjét, a Hajnali háztetők ihlette Budapest filmjét, a Kafka ihlette K-Metszeteket és a Csoma-oratóriumot is láthatják.  A Budapest Jazz Clubban  Horváth Kornél, Lantos Zoltán és Borbély Mihály Trio hallható este. Soma Mamagésa pedig 50. születésnapját ünnepli az A38 hajón.

Színház

Pedro Almodovar „Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén” című filmjéből készült musicalt Varró Dániel dalszövegeivel mutatja be az Operettszínház és az Átrium Filmszínház. Peller Anna, Janza Kata és Gubik Petra főszereplésével. A Tháliában folytatódik a Határon Túli Színházak Szemléje a Marosvásárhelyi Yorik Stúdió a Dózsa előadással vendégszerepel, a neves rendező, Sebestyén Aba címszereplésével. A szép emlékű Bárka Színház színésznőjét, Mezei Kingát pedig a Piaf march című másik monodrámában láthatják. Ez a produkció Újvidékről érkezett.

Kiállítás

A huszadik századi magyar fotográfia egyik legfontosabb alkotójának, Hemző Károlynak az életmű kiállítása még vasárnapig megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban, de ha a hétvégén arra járnak ne csodálkozzanak, hogy még ezrek tolonganak a Múzeumkertben, mert Múzeumok Majálisa lesz szombaton.

És egy másik programtársítás: a Trafóban Pintér Béla Társulat évtizede műsoron lévő remek előadása, a Gyévuska, az alagsori Trafó Galériában pedig új kiállítás látható. Radovan Čerevka ifjú szlovák művész önálló tárlata. Hazájában botrányhősnek számító Čerevka a politika tabutémáit dolgozza fel műveiben, a Trafóban látható kiállítása az iszlamofóbia képeivel és képzeteivel foglalkozik.

Irodalom

Orbán Ottó idén 80. születésnapját ünnepelné, rá emlékeznek a Petőfi Irodalmi Múzeumban kerekasztal beszélgetéssel és felolvasással.

Fesztivál

Végre májushoz méltó időben már lehet sütkérezni a Városligeti Fröccs Fesztiválon, ahol nem csak borból készült, hanem sör-, pálinka- és gyümölcsfröccsöket is meg lehet kóstolni.

Címlapról ajánljuk
Nyugaton kel a nap - egy zsinat, amely átalakította a világot

Nyugaton kel a nap - egy zsinat, amely átalakította a világot

Fabiny Tamás evangélikus püspök az InfoRádióban arról beszélt, hogy a hétfői előadáson két vendég is lesz: egy neves archeológus, akinek a Seuzo-kincsek a szakterülete, illetve egy református teológiaprofesszor. A szaktekintélyek az idén évfordulós niceai zsinat korát és teológiáját járják körbe, némi kitekintéssel az ebből a korból származó magyarországi kincsleletre.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×