Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Vásáry Tamás lett a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek főzeneigazgatója

Vásáry Tamás lett a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek főzeneigazgatója - jelentették be az együttesek 2015/16-os évadát ismertető keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója elmondta: nagy örömükre szolgál, hogy Vásáry Tamás, aki korábban 12 éven át állt a rádiózenekar élén, elfogadta a felkérést.

A Kossuth-díjas zongoraművész-karmester felidézte, hogy annak idején azért döntött a távozás mellet mert a Rádió Zenei Együtteseit méltatlanul alulfinanszírozottnak érezte. Most a lehetőségek biztosítottak.

A sajtótájékoztatón háromoldalú együttműködési keretmegállapodást kötött a Zeneakadémia, az MTVA és a Magyar Rádió Zenei Együttesei, amely többek között előmozdíthatja az egyetemi hallgatók zenekari gyakorlatszerzését, valamint a zenekar közreműködését a Zeneakadémia egyes programjain, így például az operavizsgákon. A megállapodás érinti a rádiós és televíziós felvételek készítését is.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Érik a nemzetközi botrány: Amerika megkérdőjelezte a választási rendszert, kiutasítottak két hivatalnokot

Érik a nemzetközi botrány: Amerika megkérdőjelezte a választási rendszert, kiutasítottak két hivatalnokot

Brazília pénteken megtagadta a beutazási vízumot a Trump-adminisztráció két tisztségviselőjétől, akik a gyanú szerint azért utaztak volna az országba, hogy megkérdőjelezzék a helyi választási rendszer megbízhatóságát – közölte a Reuters hírügynökséggel az ügyet jól ismerő két brazil illetékes. A névtelenséget kérő források szerint az amerikai látogatás kísérletet jelentett a brazil elnökválasztás befolyásolására, amelyen a hivatalban lévő baloldali államfő, Luiz Inácio Lula da Silva a Donald Trumphoz közel álló Flávio Bolsonaro szenátorral mérkőzik meg októberben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×