Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Virtuózok-gálaest lesz Székesfehérváron

Virtuózok-gálaest lesz június 8-án Székesfehérváron, a Vodafone Sportcsarnokban: az ifjú muzsikus tehetségek az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral lépnek fel közösen.

Miklósa Erika operaénekes, a Virtuózok zsűritagja fontosnak nevezte, hogy ne csak Budapesten találkozzon a közönség az ifjú zenészekkel, hanem vidéken is. Úgy vélte, hogy egy este talán nem is lesz elég arra, hogy a virtuózok megmutassák tehetségüket.

Megjegyezte, hogy egyfajta mozgalommá nőtte ki magát a műsor, és már egy-két adás után nagy népszerűségnek örvendett. Hozzátette: mentorprogramot is indítottak, mert a döntőbe nem jutott tehetségeket is segítik a Kis Virtuózok Alapítványon keresztül, amelynek kuratóriumi elnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Brájer Éva alpolgármester kiemelte, hogy Székesfehérváron is sok zenésztehetség bontogatja szárnyait a Kodály Zoltán Általános Iskolában és a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskolában, miközben számos fehérvári művész a világ koncerttermeit járja.

Az alpolgármester zseniális ötletnek nevezte a Virtuózok műsort, mert kisebb és nagyobb gyerekeket céloz meg komolyzenével, ami "nem könnyű feladat a könnyűzenei tehetségkutatók közepette".

Ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta: a hangverseny gondolata pár hónapja merült fel, most pedig célegyenesbe értek, a koncert különleges zenei élménynek ígérkezik.

Peller Mariann, a Virtuózok producere közölte, hogy a műsor befejezése óta a tehetségek nem voltak így együtt egy színpadon.

A Virtuózok gálaestjén fellép Lugosi Dániel Ali, Boros Misi, Demeniv Mihály, Kiss Zoltán, Lakatos Vivien, Tóth Bettina, Rigó Roland, Sándor Zoltán, Szauer Bianka és Váradi Gyula. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekart Werner Gábor vezényli.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×