Az utókor által a legnagyobb székelynek nevezett Orbán Balázs 1829. február 3-án született az Udvarhely megyei Lengyelfalván. Bárói család sarja volt, főúri címét azonban sohasem használta, egyszerű, puritán életet élt. A székelyudvarhelyi református kollégiumban tanult, de az utolsó két osztályt már nem végezte el, mert szüleivel 1846-ban Konstantinápolyba indult, hogy görög nagyanyja számukra építtetett palotájába költözzenek. Mire Törökországba értek, az idős hölgy meghalt, az örökségből - hosszú pereskedés után - nekik alig jutott. Nehezen boldogultak az idegen világban.

Még húszéves sem volt, amikor utazást tett a Közel-Keleten: bejárta Egyiptomot, Palesztinát, Kis-Ázsiát, Görögországot és Törökországot. Régészeti, történelmi, néprajzi tapasztalatait később, 1861-ben megjelent Utazás Keleten című könyvében foglalta össze.

Athénban értesült a magyar szabadságharc kirobbanásáról, majd Konstantinápolyban - saját pénzén - 150 fős szabadcsapatot szervezett, de mire elérték az Al-Dunát, Világosnál megtörtént a fegyverletétel. A Török Birodalomba özönlő emigránsok egyik segítője lett, egy ideig Kossuth környezetében élt, még egy merényletkísérletet is meghiúsított.

Az osztrákok kikérési kérelme elől 1852-ben Londonba menekült, minden idejét a British Múzeum könyvtárában töltötte. Gyűjtötte, rendszerezte a közel-keleti utazásával kapcsolatos anyagokat. Két év múlva átköltözött Jersey, majd Guernsey szigetére, ahol szoros barátságot kötött Victor Hugóval, az ő fiaitól tanulta meg a fényképezést, így vált később a fotografálás egyik hazai úttörőjévé.

1855-ben utazott vissza szüleihez Konstantinápolyba, majd 1859 végén - kihasználva a politikai enyhülést - hazatért szülőföldjére. 1861-től hivatalt vállalt, Udvarhelyszék ideiglenes főjegyzője, 1867-től Kolozsvár főjegyzője volt, majd visszavonult, és 1868-tól Pesten élt.

Hazatérése után döbbent rá arra, hogy szülőföldjét, népét az ország lakosainak zöme nem ismeri. Hatalmas munkába kezdett. Darócruhát öltött, és 1862-1868 között gyalog, szekéren, lóháton bejárta a Székelyföldet, több mint ötszáz településen fordult meg. Leírta, amit látott, hallott, tapasztalt, amit régi írásokban fellelhetett. Így készült el hat év alatt főműve, A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból, amely hat nagyformátumú kötetben hat év alatt jelent meg. Hatalmas és pontos anyaggyűjtése, a régi épületek, szobrok, írásos emlékek, ötvös- és textilmunkák, szokások, földrajzi és személynevek, visszaemlékezések leírása nélkülözhetetlen, gyakran egyedüli forrása a néprajznak és a történettudománynak. Újabb tízéves munkával írta meg Torda város és környéke című könyvét, amely 1889-ben jelent meg.

1871-ben a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselője lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1887-ben választotta levelező tagjává. A következő évben jelent meg A székelyek származásáról és intézményeiről című könyve, melyben a hun-székely rokonság mellett érvelt. Évekig gyűjtött vagyonát a súlyos gondokkal küzdő székelykeresztúri unitárius gimnáziumnak adományozta, úgy állítva be a dolgot, mintha a pénzt találta volna.

1890. április 19-én Budapesten halt meg, utód nélkül. Egykori családi birtokán, Szejkefürdőn található sírját, melyhez hét székely kapun át vezet az út, két kopjafa díszíti.