Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.6
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

A román-magyar együttélésről tart premiert a marosvásárhelyi színház

A román-magyar együttélésről szóló darabot mutat be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. A nemzeti öntudatról és kisebbségről, nacionalizmusról és individualizmusról, európaiságról és helyi öntudatról szóló előadást román és magyar színészek együtt játsszák.

Az erdélyi színház honlapján olvasható közlemény szerint az előadás rendhagyó módon a színház keretében működő Tompa Miklós Társulat és a román Liviu Rebreanu Társulat közös produkciója. Az előadás román és magyar nyelvű.

Az Alina Nelega és Kincses Réka által írt Double Bind bemutatóját szombat este tartják. A produkció alkotói úgy mutatják meg a világot, ahogyan kinéz az a többség irányából a kisebbség felé, és fordítva.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a produkció nem az igazságot mondja ki, hiszen mindkét félnek megvan a maga igazsága. Inkább arra törekedtek, hogy a közönség, illetve a művészek elgondolkodjanak, mit jelent a Marosvásárhelyre jellemző interkulturális tér, és ennek milyen hatásai vannak - idézte a vezérigazgatót pénteken a Népújság című marosvásárhelyi napilap.

Kincses Réka rámutatott: dokumentumszínházi előadásról van szó, amelyhez a színészek saját történeteikkel, érzéseikkel is hozzájárultak. "Nagyon nyílt kártyákkal játszottunk, igencsak kínos érzéseket is hajlandóak voltunk beilleszteni, mert meggyőződésünk, hogy a sok kimondatlan dolog képezi azt a falat, amely a két közösséget elválasztja egymástól" - mondta a Berlinben élő rendező.

A marosvásárhelyi román társulat művészeti vezetője, Alina Nelega reményét fejezte ki, hogy a produkció segít majd egymás elfogadásában és annak megértésében, hogy a valóságnak több rétege van.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×