Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
326.92
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Végvári vigasságok Egerben

Augusztus 15. és 17. között tartják meg a Végvári vigasságokat az egri várban, amelyet az 1552-es ostrom újrajátszása mellett koncertek, felvonulások, kiállítások is színesítenek.

Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója elmondta, hogy a Végvári vigasságok a várhoz, illetve a török-korhoz köthető történelmi hagyományokra támaszkodik, ugyanakkor a visszatérő elemek mellett számos ponton meg is újult az idén 19. alkalommal zajló rendezvény. Megjegyezte: tavaly óta augusztus közepén rendezik meg az 1552-es ostrom "újrajátszása" köré szervezett programot, amelyet egyebek mellett koncertek, felvonulások, előadások, kiállítások is színesítenek.

"Felkészülten várjuk a látogatók ostromát, és reméljük, a vendégeink nem lógó orral távoznak majd tőlünk, mint 1552-ben a törökök" - tette hozzá az igazgató.

Csillag Tamás, az Egri Históriás Nonprofit Kft. igazgatója kiemelte: az idén az ország számos részéről érkeznek hagyományőrzők, mintegy százötvenen, így a török és magyar oldalra is bőven jut szereplő. Igazi ostromhangulatra lehet számítani a hétvégén - tette hozzá.

A programok pénteken kezdődnek: délelőttől bemutatók, kiállítások, gyerekműsorok várják a látogatókat, majd délután indul a csapatok felvonulása a várba. A megnyitót a Gótikus palota előtt tartják. Az ostromra szombaton 18 órakor, vasárnap 11 órakor kerül sor.

A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy a történelmi fesztivál felvezetése már javában tart: a belvárosban korhű ruhába öltöztetett szereplők a késő délutáni-esti órákban jeleneteket adnak elő Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből, méghozzá interaktív módon, a járókelőket is bevonva a játékba.

Habis László polgármester elmondta: pénteken Eger vendége lesz a török nagykövet, aki az önkormányzattal, a helyi kereskedelmi és iparkamarával, valamint az Eszterházy Károly Főiskolával való kapcsolatfelvételről tárgyal a városban. A polgármester hozzátette: felvetődött az is, hogy tiszteletbeli török konzult neveznek ki Egerben.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×