Infostart.hu
eur:
365.12
usd:
326.15
bux:
142498.21
2026. október 12. hétfő Miksa

Sikeresen zárult a Könyvhét

Sikeresnek, jó hangulatúnak értékelte a hétfőn záruló 85. Ünnepi Könyvhetet és a 13. Gyermekkönyvnapokat Zentai Péter László, a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója.

Zentai Péter László hangsúlyozta, hogy a rendezvény ingyenes és köztéren zajlik, ezért csak megbecsülni tudják a látogatói létszámot. A kiadók elmondásaira alapozva kiemelte: nemcsak sokan fordultak meg a könyvünnepen, hanem sokan vásároltak is, több könyves vállalkozás kiemelkedő forgalomról számolt be.

Az igazgató szerint a sikeres rendezvény nagy mértékben az időjárásnak köszönhető, amely kegyes volt a könyvszakmához, hiszen a kánikula és az eső is elkerülte a programsorozatot.

Rámutatott: a hagyományosan szombat éjszaka zajló könyvek éjszakáján karneváli hangulatban ünnepeltek a kiadók, a legtöbb stand éjfélig nyitva volt, sok helyen minikoncerttel szórakoztatták az olvasókat, míg több százan táncoltak a színpad előtt.

A központi helyszínen, a budapesti Vörösmarty téren 147 pavilonban mintegy 200 vállalkozás mutatta be köteteit a csütörtökön kezdődött seregszemlén, köztük azt a 335 újdonságot, amelyet kifejezetten a könyvhétre jelentetett meg 83 hazai és 11 határon túli kiadó. Az idén is mintegy 80 vidéki település csatlakozott az ünnepi könyvhéthez.

Címlapról ajánljuk
Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Drasztikus javaslatot tett a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), melynek szakértői kéthetes budapesti tárgyalássorozatot követően tették közzé előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezetője szerint a nagy részük ismerős a hazai közgazdászoknak.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×