Nyár elejére itthon is tetőzött a Trónok harca-láz. A népszerű sorozat alapjául szolgáló Tűz és jég dala című fantasy ötödik kötete, George R. R. Martin Sárkányok tánca című regénye az elmúlt időszakban határozottan lépett előre a toplistán. Júniusban már az első helyen nyitott, a ciklus korábbi, négy kötete pedig szintén szerepel a legkeresettebb ötven kiadvány között.
A harcosok, hősök, sárkányok után júniusban az érzelmek kapták a főszerepet. Fejős Éva legújabb romantikus regénye, a Karibi nyár a toplista második helyén végzett. A harmadik helyet a kultikus világsiker, E.L James A szürke ötven árnyalata című regénye szerezte meg, ami azért is nagy siker, mert a hónap végén jelent meg.
Magyar szerzőkből, szövevényes történetekből, tündérekből, varázslókból ebben a hónapban sem volt hiány. Vavyan Fable a Barbárság tengere című fantasy regénye a hatodik helyre került, megelőzve Fábián Janka Lotti öröksége című családregényét. A listán aktuális, hazai közérzetről írt, nyelvi bravúrokban gazdag álmesék következnek, Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke - Magyar mesék című gyűjteménye. Ha már elérkeztünk a mesékhez, Berg Judit kedvelt csavargójának, Rumininek a legújabb kalandjai, Bartos Erika Bogyó és Babóca sorozatának új meséje és a már klasszikusnak számító Boribon sorozat 11. kötete, a Boribon házikója is népszerű olvasmány volt.
Szerencsére még folytathatjuk a magyar írók névsorát. Leslie L. Lawrence Álmaim asszonya - Mogyoróallergia című kalandregénye, Kondor Vilmos Gordon Zsigmond-sorozatának befejező része, a Budapest novemberben is szerepelt a listán. Andrassew Iván megosztó dokumentumkötete, a Ne vígy minket a kísértésbe iránt szintén sokan érdeklődtek, ahogyan a Könyvhéten megjelent Spiró György Magtár című kötete iránt is.
Amíg a májusi toplistát Szabó Győző vezette Toxikoma című önvallomásával, addig a következő hónapban a tizenharmadik helyet szerezte meg magának. Általánosságban elmondható, hogy a kalandregények, fikciós történetek ebben a hónapban jóval népszerűbbek voltak, mint az életmód témában írt könyvek. Az egészséges életmódot ebben a hónapban Dr. Pierre Dukan A Dukan-diéta című összefoglalása és Szendi Gábor legújabb, D-vitaminról írt tanulmánya képviselte.
| pozíció | szerző | cím | kiadó | változás | ...napja a listán |
| 1 | George R. R. Martin | Sárkányok tánca | Alexandra Kiadó | 1 | 29 |
| 2 | Fejős Éva | Karibi nyár | Ulpius-ház | új | 25 |
| 3 | E.L. James | A szürke ötven árnyalata | Ulpius-ház | új | 4 |
| 4 | Kádár Annamária | Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban | Kulcslyuk Kiadó | új | 28 |
| 5 | Ungváry Krisztián, Tabajdi Gábor | Budapest a diktatúrák árnyékában | Jaffa Kiadó | új | 22 |
| 6 | Vavyan Fable | Barbárság tengere | Fabyen Kiadó | új | 23 |
| 7 | Fábián Janka | Lotti öröksége | Ulpius-ház | -3 | 35 |
| 8 | Parti Nagy Lajos | Fülkefor és vidéke - Magyar mesék | Magvető Könyvkiadó | új | 22 |
| 9 | Steve Berry | Vérbosszú Párizsban | Ulpius-ház | új | 24 |
| 10 | Berg Judit | Rumini Ferrit-szigeten | Pozsonyi Pagony | új | 22 |
| 11 | David Lagercrantz | Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimoviæ | Könyvmolyképző Kiadó | új | 16 |
| 12 | Leslie L. Lawrence | Álmaim asszonya - Mogyoróallergia | Studium Plusz Könyvkiadó | -7 | 37 |
| 13 | Szabó Győző | Toxikoma - Tíz év drogvallomásai | Libri Könyvkiadó | -12 | 56 |
| 14 | Bartos Erika | Bogyó és Babóca - Mese az elveszett nyusziról | Pozsonyi Pagony | új | 19 |
| 15 | Marék Veronika | Boribon házikója | Pozsonyi Pagony | új | 21 |
| 16 | Kondor Vilmos | Budapest novemberben | Agave Könyvek | új | 21 |
| 17 | Laurell K. Hamilton | Végzetes flört | Agave Könyvek | új | 22 |
| 18 | Susan Elizabeth Phillips | Zsák a foltját | Victoria Kiadó | új | 20 |
| 19 | Dr. Pierre Dukan | A Dukan-diéta | Ulpius-ház | -9 | 37 |
| 20 | Johanna Lindsey | Add meg magad, szerelmem | Gabo Kiadó | új | 10 |
| 21 | Andrassew Iván | Ne vígy minket a kísértésbe | Noran Libro Kiadó | -18 | 44 |
| 22 | Berg Judit | Rumini | Pozsonyi Pagony | új | 19 |
| 23 | Suzanne Collins | Az éhezők viadala | Agave Könyvek | -11 | 101 |
| 24 | Karen Marie Moning | Rossz hold kelt fel - Tündérkrónikák 4. rész | Cor Leonis kiadó | új | 25 |
| 25 | George R. R. Martin | Kardok vihara - A tűz és jég dala III. | Alexandra Kiadó | új | 11 |
| 26 | Temesi Ferenc | Bartók | Alexandra Kiadó | új | 17 |
| 27 | George R.R. Martin | Trónok harca - A Tűz és Jég dala I. | Alexandra Kiadó | új | 9 |
| 28 | George R. R. Martin | Királyok csatája - A tűz és jég dala II. | Alexandra Kiadó | 4 | 87 |
| 29 | Suzanne Collins | Futótűz | Agave Könyvek | -16 | 95 |
| 30 | George R. R. Martin | Sárkányok tánca (kemény kötés) | Alexandra Kiadó | új | 27 |
| 31 | Suzanne Collins | A kiválasztott | Agave Könyvek | -20 | 95 |
| 32 | Umberto Eco | A prágai temető | Európa Könyvkiadó | -23 | 71 |
| 33 | Johanna Lindsey | Lángoló szívek | Gabo Kiadó | új | 4 |
| 34 | Adele Faber, Elaine Mazlish | Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje | Reneszánsz Könyvkiadó | -16 | 106 |
| 35 | Leiner Laura | A Szent Johanna gimi 6. - Ketten | Ciceró Könyvstúdió Kft. | 6 | 121 |
| 36 | Danielle Steel | Hotel Vendome | Maecenas Kiadó | új | 18 |
| 37 | Leiner Laura | A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet | Ciceró Könyvstúdió Kft. | -13 | 128 |
| 38 | John Grisham | Prókátorok | Geopen Kiadó | új | 23 |
| 39 | James Joyce | Ulysses | Európa Könyvkiadó | új | 18 |
| 40 | George R. R. Martin | Varjak lakomája - A Tűz és Jég dala IV. | Alexandra Kiadó | új | 9 |
| 41 | Böjte Csaba | A szeretet bölcsője - A házasság mérföldkövei | Helikon Kiadó | új | 12 |
| 42 | Leiner Laura | A Szent Johanna gimi 2. - Együtt | Ciceró Könyvstúdió Kft. | -15 | 58 |
| 43 | Neil Gaiman | Amerikai istenek | Agave Könyvek | új | 20 |
| 44 | Spiró György | Magtár | Magvető Könyvkiadó | új | 17 |
| 45 | Lentner Csaba, Tóth Gy. László, Zárug Péter Farkas | Kik támadják Magyarországot és miért? | Kairosz Kiadó | új | 10 |
| 46 | Leiner Laura | A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül | Ciceró Könyvstúdió Kft. | -2 | 60 |
| 47 | Rubin Eszter | Barhesz | Ulpius-ház | új | 15 |
| 48 | Paulo Coelho | Mint az áradó folyó | Athenaeum 2000 Kiadó | -40 | 72 |
| 49 | Marian Keyes | Egy sármos férfi | Ulpius-ház | új | 8 |
| 50 | Szendi Gábor | Napfényvitamin - Hazugságok, tévhitek és a tények | Jaffa Kiadó | új | 22 |
Hanganyag: Sigmond Árpád





