Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Filmszemle: 141 rendező munkája látható

Összesen 141 rendező munkája látható a csütörtök délben kezdődött 43. Magyar Filmszemlén, amelyen nem lesz verseny és díjakat sem adnak át.

Tarr Béla, a mustrát szervező Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke az esemény kezdete előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a vasárnap záruló mustra a szakma áldozatvállalásának köszönhetően valósult meg. "Elhatároztuk, hogy megmutatjuk, hogy a magyar film él, a magyar film sokszínű és a magyar film igenis életre való" - hangsúlyozta a filmrendező, majd hozzátette: a szemlén nem lesz verseny és nem osztanak díjakat sem.

A szemlén 10 játékfilm, 3 ifjúsági és gyerekfilm, 1-1 egészestés animációs és egészestés szkeccsfilm, 50 dokumentumfilm, 30 animációs, 9 ismeretterjesztő és 13 kísérleti, kisjátékfilm szerepel.

A programot a Színház- és Filmművészeti Egyetem 6x6 osztályának vizsgafilmjei, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola kameraman szakos hallgatóinak 11 alkotása, valamint a MOME hallgatóinak 9 munkája színesíti.

Nem lesz látható a szemlén Vidnyánszky Attila Szarvassá változott fiú című filmje, mert nem készült el.

Báron György filmkritikus, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnökségi tagja elmondta: a szemlén mindenki ingyen dolgozik, még a vetítendő filmek munkatársai, szereplői is megveszik a jegyeket.

A sajtótájékoztatón a szemlét szervező Magyar Filmművészek Szövetsége nyilatkozatban tiltakozott a filmszakma megosztása ellen, valamint kinyilvánította, hogy a magyar mozgóképkultúrát "egységesnek és oszthatatlannak" tartja. "Nem fogadjuk el, hogy dokumentumfilmes, kísérleti filmes, animációs filmes kollégáinkat televíziós műsorkészítővé minősítsék" - áll a közleményben, amelyben kitérnek arra is, hogy "elfogadhatatlannak és illegitimnek" tarják azt a filmfinanszírozási struktúrát, amely "szakmai egyeztetés nélkül, kizárólag politikai akaratból jött létre".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×