Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
318.88
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Al Di Meola: Mindig szívesen jövök Magyarországra

Régi és új dalai mellett Astor Piazzola néhány tangóját is előadja vonósnégyes kísérettel Al Di Meola világhírű amerikai dzsesszgitáros csütörtöki koncertjén a Budapest Kongresszusi Központban.

Mire és kikre számíthat az, aki elmegy a koncertre?

Ez a húsz évvel ezelőtt indult World Simphonia együttes harmadik felállása. Játszik benne a lenyűgöző harmonikás, Fausto Beccalossi Olaszországból, egy párizsi gitáros, Peo Alfonsi is csatlakozik hozzánk, és van egy magyar dobosunk is, Kaszás Péter. Az együttes magja tehát ez a négyes, de egy budapesti vonósnégyes, a Sturcz Quartet is csatlakozik hozzánk bizonyos számoknál, akikkel szintén dolgoztam már korábban.
A pályafutásom különböző időszakainak zenéit adjuk elő, néhány olyat is, amelyeket az idén megjelent lemezemen új felfogásban rögzítettünk. A tangó mesterétől, Astor Piazzólától is játszunk pár válogatott művet, valamint néhány dalt a szardíniai népdalénekestől, Andrea Paroditól. Ez egy kellemes egyvelege mindannak, ami belefér a World Simfonia együttes koncepciójába.

Említette legújabb lemezét, a Pursuit of Radical Rhapsodyt, amely idén tavasszal jelent meg. Mi ihlette a lemez anyagát?


Az egyetlen oka az volt, hogy új zenéket kellett írnom. Bízom benne, hogy ahogy eltelik két-három-négy év, kialakul egy új periódus, ami zenészként és zeneszerzőként is beépül a munkámba. Vagy legalább egy újfajta megközelítése annak a sok felvételnek, amit eddig elkészítettünk. Ez is kicsit más, mint amit eddig csináltam. Mindenesetre nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, mert szinte két CD-nyi zenét rögzítettünk egy lemezen, de mivel olyan sok idő telt el a legutóbbi album óta, két lemez helyett egyet jelentettünk meg.

Ebben a projektjében is részt vesz Kaszás Péter dobos, de korábban is dolgozott együtt olyan neves magyar zenészekkel, zeneszerzőkkel, mint Horgas Eszter vagy Malek Miklós. Mi az oka ezeknek az együttműködéseknek, mit ad ez az ön zenéjéhez?

A magyar zenészek zenei ismeretei igen szerteágazóak, és ahogy a zenéhez viszonyulnak számomra nagyon szimpatikus. Mindig szívesen jövök Magyarországra, mert nagyon tehetséges muzsikusokkal van alkalmam itt találkozni, de ez akkor tudatosult igazán, amikor részt vettem Horgas Eszter kortárs szemléletű Carmen adaptációjában. Ezek a felismerések önkéntelenül jönnek. Ezért is van az, hogy a Carmen műsor óta egy magyar technikussal dolgozom együtt, ahogy Péterrel is már több éves a munkakapcsolatunk és Sturcz András vonósnégyese is szerepel a műsoromban. Valahogy mindig van egy magyar kapcsolatom, és ennek én nagyon örülök.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×