Kétszázötven fiatal, 30 év körüli művész mutatta be 2-5 perces munkáit az elmúlt hetekben a tizedik alkalommal megrendezett madridi, párizsi, berlini nemzetközi találkozókon. Az alkotások közös jellemzője, hogy mindenki által ismert filmek jeleneteiből állították őket össze.

Az ifjú videoművészek tulajdonképpen manipulálják az alapanyagul szolgáló filmeket, hogy az eredetitől teljesen eltérő hatást váltsanak ki.

Az úttörő - mint a filmművészet oly sok területén - Orson Welles volt, aki 1974-ben Franciaországban készítette el a Vérités et mensonges (F. for Fake) című kísérleti filmjét, amelyet áldokumentumfilmnek tervezett.

Ez volt az első olyan film, amely a manipuláltról és a valódiról gondolkodtatta el a nézőt. Welles így megalkotója lett annak, amit ma Fake Cinemának neveznek.

A rendezvény szervezőinek véleménye szerint a két kifejezési forma közötti kapcsolat gazdagítja a filmművészetet. A fesztiválon volt olyan videofilm, amely egy merőben új történetet mondott el olyan szövegtöredékekkel, amelyek 200 film csúcsjeleneteiben hangzottak el.

Egy másik ugyancsak 200 film csókjeleneteit szőtte egybe. Ezek eredeti helyükön szép, izgalmas pillanatokat jelentettek, itt azonban a végeredmény a teljes nézői elutasítás volt - írta az El País című spanyol napilap.

A videoművészek munkáikkal bírálják a rendezők által követett modelleket. Ízekre szedik a filmet és néhány perc alatt teljesen mást hoznak ki belőle, mint a rendező másfél-két óra alatt.

A kiforgatott képek láttán a néző, aki emlékszik azoknak eredeti értelmére, zavarba jön, kételkedni kezd. A zavar és a kételkedés fokozása céljából sokan folyamodnak a scratch-hez, ahhoz a technikához, amelyet a hip-hop és az elektronikus zene lemezlovasai használnak, amikor a hang torzításához előre-hátra mozgatják a bakelitlemezt a lemezjátszón.