eur:
389
usd:
362.16
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Licitháború a zenészlegenda szemüvegéért

Licitháború kezdődött John Lennon, egykori Beatles-tag szemüvegéért egy online aukción. A legmagasabb ár, amit eddig kínáltak érte: 750.000 font (több mint 271 millió forint). Főként amerikaiak és japánok érdeklődnek.

A zenész az együttes 1966-os japán turnéján viselte az aranykeretes napszemüveget.

A Beatles öt koncertet adott a Tokió belvárosában álló Budokan csarnokban. A termet eredetileg az 1964-es nyári olimpiai játékokra építették, azóta számos koncertet rendeztek benne, de elsősorban a harci játékok bemutatóhelyeként működik.

A Beatles volt az első együttes, amelyik ebben a csarnokban fellépett, és ez sokaknak kiváltotta a nemtetszését, ők úgy érezték, hogy a nyugati zenészek bemocskolják a harcművészetek szentélyét.

A Beatles tagjai emiatt több halálos fenyegetést is kaptak vallási fanatikusoktól. A zenészek így szinte rabként éltek tokiói szállodájában. Társaságukban csak fotósuk, Bob Whitaker és helyi tolmácsuk, Jore Dzsunisi volt.

E napok alatt Lennon és Jore barátságot kötött. Az utolsó fellépés után mindketten - japán szokás szerint - megajándékozták a másikat: a zenész egy készlet tradicionális vörösréz csészét kapott, míg ő a napszemüvegét adta Jorénak.

A férfi négy évvel John Lennon halála után, 1984-ben vált meg a tárgytól, amelyet most egy amerikai gyűjtő bocsátott árverésre.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×