A kiállítás újra összekapcsolja Andy Warhol, a pop art legismertebb képviselője, és a tragikus sorsú Marilyn Monroe nevét. Először azóta, hogy 1967-ben egy New York-i tárlaton együtt mutatták be a színésznőről készült portrékat - köztük a művész egyik leghíresebb alkotását.
Az amerikai kiállítás, amelyet Marilyn Monroe öngyilkosságának ötödik évfordulóján rendeztek, megszilárdította a szépségéről és tragédiájáról híres színésznő imázsát és előre jelezte azt a hisztériát, ami például Diana, walesi hercegnő halálát körülvette - hangzott el szerdán a tárlat leendő helyszínén.
"Az 1967-es kiállítás mérföldkő volt, amely világi istennővé szentelte fel [Marilynt], valahogy úgy, ahogy a walesi hercegnővel történt" - mondta az őszi tárlatnak helyt adó londoni National Portrait Gallery kurátora, Paul Moorhouse, aki szerint ez elsősorban a pop art miatt történt.
A brit fővárosban Andy Warhol alkotása mellett kiállítják majd négy másik híres pop art művész Monroe-ról készített portréit is.
Rövidfilm-sorozat
Huszonnyolc művész ötvenkét alkotását nézhetik majd meg az érdeklődők, egyebek mellett Roy Lichtensteinét, Robert Rauschenbergét, Jasper Johnsét és David Hockneyét.
Andy Warholnak öt képe lesz látható, de a szervezők levetítik majd a művész Screen Tests című rövidfilm-sorozatát is. Ezekhez Warhol olyan hírességeket nyert meg mint Bob Dylan és Salvador Dalí. A szereplőknek nem kellett különösebben produkálniuk magukat, csupán tíz percig némán ülni egy kamera előtt.
A National Portrait Gallery kurátora szerint a popkultúrában jelentek meg a valódi hírességek, akiket a tömegmédia új formái, a magazinok és a filmek tettek naggyá, a hirtelen jött hírnév azonban elragadta a sztároktól valódi identitásukat.
Paul Moorhouse úgy véli, a pop art megdöbbentően pontos képet adott a korszakról, amelyben született: megmutatta azt is, hogyan alakul ki az új jelenség, a fogyasztói társadalom.
Kiderült, mennyi van még az autóban, ha kigyullad az üzemanyagjelző lámpa