Infostart.hu
eur:
365.68
usd:
316.62
bux:
151724.51
2026. szeptember 14. hétfő Roxána, Szeréna

Minden idők ledrágább magyar festménye lehet

A művészen és a tulajdonos családon kívül eddig szinte senki nem látta azt a Csontváry-festményt, amelyet december 15-én bocsátanak aukcióra a Kieselbach Galériában. Az aukciósház tulajdonosa az InfoRádióban elmondta: különlegessége miatt a kép kikiáltási ára 85 millió forint, amely a magyarországi árverések eddigi legmagasabb összege.

Kieselbach Tamás közölte: a Szerelmesek találkozása, vagy a Randevú című kép álló formátumú, 1902-03 körül keletkezett. A vásznon szereplő férfi arca Csontváry Kosztka Tivadar arcvonásait idézi, és nincs kétség a festmény eredetisége felől.

Arról, hogy a kép ilyen sokáig rejtőzködött, a galériatulajdonos azt mondta: pezsgő, eleven kulturális élet kell ahhoz, hogy a neves festményeket láthassák az emberek; valamint az is, hogy biztonságban érezhesse magát, aki az ország egyik legjelentősebb festőjétől birtokol egy képet.

A műalkotás jelenleg nem védett, így kivihető az országból. A kép legfontosabb részlete egyébként szerepel Lehel Ferenc 1931-es, Csontváryról megjelent könyvében.

A magyarok a múltjukat vásárolják vissza

Kieselbach Tamás szerint a megszorítások nem befolyásolják a műtárgykereskedelmet, a magyar piac ugyanis rendkívül kicsi és specifikus.

"Az aktuális gazdaságpolitikai történések csak nagyon áttételesen hatnak a műtárgypiacra, hiszen csak pár ember engedheti meg magának ezt a szép luxust. Magyarországon az emberek nem befektetési céllal vásárolnak, hanem a múltjukat, a kultúrájukat, az emóciójukat vásárolják vissza a műtárgyakon keresztül" - vélekedett a szakember.

A galériatulajdonos hozzátette: sokkal finomabb ez a közeg annál, hogy közvetlen és direkt gazdasági hatások érvényesüljenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Majdnem ledolgozta Amerika a nagy esést

Majdnem ledolgozta Amerika a nagy esést

A pénteki jó hangulatot ma bizonytalankodás követi a világ tőzsdéin, az ázsiai piacokon nagyobbat esett a japán tőzsde, az európai indexek pedig vegyes elmozdulásokkal nyitottak, majd a nap folyamán többnyire esésbe váltottak. Az olajár ismét emelkedik, a technológiai részvényekre pedig nyomást gyakorolnak az AI-fejlesztések lassítására felhívó vezetői nyilatkozatok, közben az amerikai 10 éves kötvényhozam kritikus szintre ért. Az amerikai indexek esnek is, különösen a technológia-túlsúlyos Nasdaq. Emellett a jegybanki döntések is kivárásra késztetik a befektetőket, szerdán jön a Fed kiemelt figyelemmel követett kamatdöntése. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×