Infostart.hu
eur:
361.53
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Megnyílt a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Megnyílt a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A két díszvendéget, Jorge Semprún spanyol és Csingiz Ajtmatov kirgiz írót Sólyom László köztársasági köszöntötte a Budapest Kongresszusi Központban.

Sólyom László államfő Jorge Semprún munkásságát méltatva úgy fogalmazott: a spanyol író intellektuális bátorsága nagyon sokaknak mintaképül szolgált a 60-as évek közepén, és ma is meggondolásra ad okot.

Csingiz Ajtmatov felé azzal fordult a köztársasági elnök, hogy emlékszik, milyen megindultság fogta el, amikor húsz évvel ezelőtt elolvasta a kirgiz írótól a Dzsamila szerelmét.

Sólyom László felhívta a figyelmet: a kedvező könyvforgalmi adatok arról tanúskodnak, hogy sokan olvasnak, mégis nagy bajok, hiányosságok vannak. A 18 éveseknek mindössze 0,3 százaléka leli örömét az olvasásban, és a középiskolások 23 százaléka nem érti meg az olvasott szöveget.

A Budapest Kongresszusi Központ három szintjén és a főbejárat előtti sétányon 550 könyves műhely mutatja be kiadványait; 45-50 ezer könyv, köztük 300, a fesztiválra időzített újdonság sorakozik a standok polcain.

Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×