Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Sok-e nyolc verseskötet egy évben?

Az ismert költők műveit megveszik, az ismeretlenek az irodalmi folyóiratoknál próbálkoznak nevet szerezni maguknak. A Magvető Kiadó büszke arra, hogy idén nyolc verseskötetet jelentet meg.

A Magvető Kiadó idén nyolc verseskötetet és egy antológiát ad ki. Boldizsár Ildikó főszerkesztő szerint ez "nem is akármilyen szám".

A beküldött kéziratok válogatása során a minőséget igyekeznek szem előtt tartani, de arra odafigyelnek, hogy az egyszerre megjelenő kötetek ne egyforma hangúak legyenek - tette hozzá a főszerkesztő.

Sok jelentős költőjelölt van a fiatalok között - vélekedett az InfoRádióban Boldizsár Ildikó. Hozzátette: nagyon nehéz évi egy új arcnál többet bemutatni.

Azoknak, akik nem kerülnek be a megjelenő szerzők közé, a Magvető Kiadó főszerkesztője azt javasolta, publikáljanak minél többet irodalmi folyóiratokban, így próbálva meg ismertté válni.

A verseskötetek kis példányszámban jelennek meg, azok azonban el is fogynak. Boldizsár Klára jó ellenpéldának nevezte Varró Dániel Túl a Maszathegyen című könyvét, amely több mint tízezer példányban fogyott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×