Infostart.hu
eur:
365.42
usd:
326.41
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Unsplash

Több mint 1 millió eurót sikkasztott el az északmacedón állami lottó két vezetője

Mintegy 1,3 millió euró (körülbelül 475 millió forint) elsikkasztásával gyanúsítják az északmacedón állami lottótársaság két pénzügyi vezetőjét, akiknél a házkutatások során készpénzt, aranyat, értékes órákat és luxusmárkák táskáit is lefoglalták - közölte a szkopjei ügyészség.

A nyomozás az állami lottótársaság pénzügyi és számviteli részlegének korábbi igazgatója, valamint a pénzügyi ügyekért felelős vezető ellen folyik. A két nőt hivatali sikkasztással gyanúsítják, a rendőrség pedig üzleti könyvek meghamisítása vagy megsemmisítése miatt is feljelentést tett ellenük.

A nyomozó hatóság szerint a gyanúsítottak 2024 folyamán követték el a bűncselekményt. A gyanú szerint az állami lottó saját értékesítőhelyein keletkezett napi bevételből, valamint a vállalat bankszámláiról sajátítottak el pénzt jogtalanul.

A pénzhiány leplezése érdekében a feltételezések szerint pénzt utaltak át a társaság különböző bankszámlái között, valótlan pénzügyi tranzakciókat tüntettek fel, valamint hamis pénzügyi és számviteli dokumentumokat készítettek és használtak. A könyvelésben fiktív pénztári kifizetéseket is rögzítettek, így próbálták elfedni a hiányzó összegeket.

A hatóságok a házkutatások során eredeti számviteli dokumentumokat, mobiltelefonokat, laptopokat, USB-adathordozókat, külső merevlemezeket és más elektronikus eszközöket foglaltak le.

A nyomozók emellett készpénzt, aranyat és arany ékszereket, Swarovski-ékszereket, nagy értékű órákat, valamint Hermes, Louis Vuitton és Dior márkájú luxustáskákat is találtak. Az egyik átvizsgált ingatlan melletti udvarban pedig kidobott dokumentumokra bukkantak, amelyek a hatóság szerint kapcsolatban állhatnak az üggyel.

A két gyanúsítottat őrizetbe vették. A szkopjei ügyészség előzetes letartóztatásukat kérte, mert álláspontja szerint fennáll a szökés, a bizonyítékok elrejtésének vagy megsemmisítésének, a tanúk befolyásolásának, illetve a bűncselekmény megismétlésének veszélye.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×