Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.55
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor
Nyitókép: Unsplash.com

Négy börtönből, több országból lógott meg a szökések mestere, ismét elkapták

Tarragonában elfogták Toma Taulant albán bűnözőt, akit a sajtó a szökések mestere becenévvel illetett, miután eddig négy különböző börtönből sikerült meglógnia – közölték a spanyol hatóságok szerdán.

Az európai elfogatóparancs alapján körözött férfi nyomára az Europoltól érkezett információk alapján bukkant a spanyol rendőrség. Taulant bűntársaival együtt ellenállt a letartóztatásnak. Egyikük két rendőrt megsebesített az akció során, majd elmenekült.

Az albán bűnöző hamis személyazonosító okmányokkal próbálta félrevezetni a hatóságokat. Kiderült, hogy ezen az álnéven is keresték fegyver és robbanószer birtoklása miatt.

A nyomozók szerint január óta tartózkodhatott Spanyolországban. A férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, amíg kiadatási eljárása tart.

Az európai körözést Olaszország kezdeményezte Taulant ellen, aki először 2009-ben szökött meg a terni, majd 2013-ban a parmai börtönből. Ugyanebben az évben Belgiumban fogták el, de az ottani büntetésvégrehajtási intézetből is sikerült meglépnie.

A belga hatóságok 2015-ben tartóztatták le ismét, és 2019-ben adták ki Olaszországnak. Hat évvel később a milánói szigorított börtönből is megszökött, úgy, hogy átfűrészelte az ablakrácsokat, és összekötözött ágyneműkön ereszkedett le a magasból.

Számos bűncselekmény, köztük rablás miatt töltötte büntetését, amely 2048 októberében járt volna le.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×