A tájékoztatás szerint a libériai zászló alatt közlekedő tartályhajó az Egyesült Államok északi részén található Norfolkból szállított szenet Ukrajnába. A tanker a Duna-delta Szentgyörgy-ágának torkolatánál található romániai Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől 22 tengeri mérföldre dél-keletre tartózkodott, amikor támadás érte.
A segélykérés nyomán a román tengeri életmentő ügynökség (ARSVOM) két hajója a helyszínre sietett, de a legénységből senki sem sérült meg és evakuálni sem kellett őket. A hajó folytatni tudta útját a part irányába, hogy műszaki vizsgálatnak vessék alá és kijavítsák a találat nyomán keletkezett meghibásodást.
A román hatóságok hangsúlyozták, hogy a Christiana B. kereskedelmi hajót ért támadás nem a román felségvizeken történt, hanem a kizárólagos gazdasági övezetben, a román partoktól mintegy 40 kilométerre. A román hatóságok a belügyminisztérium egy helikopterét is a helyszínre vezényelték, hogy felderítést végezzen a környéken.
Az eddig rendelkezésre álló információk alapján a hajó tengeri drónnal ütközhetett vagy tengeri akna robbanása nyomán sérült meg.
A román hatóságok megkezdték a vizsgálatot az incidens okainak és körülményeinek tisztázása, a felelősség megállapítása érdekében.
A Christiana B. a héten a második tartályhajó, mely az orosz-ukrán háborúval összefüggésben sérült meg a Fekete-tengeren, a román partok közelében. Kedden egy szintén libériai zászló alatt közlekedő, cseppfolyósított gázt szállító tankert ért találat a román partoktól 20 tengeri mérföldnyire (37 kilométerre).
A robbanás nyomán a 17 tagú legénységet evakuálni kellett, három égési sérüléseket szenvedett tengerészt a tulcsai kórházba szállítottak. Egyikük, egy 45 éves Fülöp-szigeteki férfi csütörtökön életét vesztette, két társát az intenzív osztályon ápolják.
A hajót érő támadást kedden bejelentő Nicusor Dan román államfő úgy nyilatkozott, hogy a súlyos incidens az Oroszország által Ukrajna ellen indított illegális agresszív háborúval hozható összefüggésbe.




