Infostart.hu
eur:
378.06
usd:
319.89
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
fotó: MTI/AP/Maxar Technologies
Nyitókép: MTI/AP/Maxar Technologies

Fura mozgás volt a bombázás előtt Fordóban, felsülhettek az amerikaiak

Az amerikai Maxar Technologies által közzétett műholdfelvételek arra utalnak, hogy Irán előre számított arra az amerikai légicsapásra, amely a fordói nukleáris létesítményt vette célba.

A bunkerromboló bombákkal támadott, föld alatt 500 méter mélyen fekvő komplexum bejáratát már két nappal az akció előtt betemették, és számos jármű sorakozott fel előtte - olvasható a penzcentrum.hu-n.

A magyar lap a CNBC által nyilvánosságra hozott felvételekre hivatkozik, amelyek a támadás előtti időszakban készültek.

Jól látható rajtuk a megnövekedett aktivitás a kulcsfontosságú nukleáris létesítmény körül, ami arra enged következtetni, hogy az iráni hatóságok védelmi intézkedéseket foganatosítottak a várható katonai akcióval szemben.

Teherán hivatalos közlése szerint a fordói létesítményt kiürítették még az amerikai támadás megkezdése előtt, így a bunkerrendszer bombázása állításuk szerint nem érte el célját. Az MTI iráni hírügynökségre hivatkozva azt írta, hogy "nincsenek közvetlen veszélyben a lakosok Komban és környékén a fordói atomlétesítményt ért amerikai csapás után".

A most nyilvánosságra hozott műholdfelvételek alátámasztják ezt a verziót, hiszen a képeken az iráni felkészülés nyomai láthatók, nem pedig a támadás okozta károk.

Más felvételek azonban komoly pusztításra utalnak.

Közben J. D. Vance alelnök rövid interjút adott az NBC Newsnak, amelyben kijelentette, hogy az Egyesült Államok nincs háborúban Iránnal. „Mi Irán nukleáris törekvéseivel állunk hadban” – pontosított Vance, majd hozzátette, hogy az USA megsemmisítette Irán nukleáris programját – olvasható a portfolio.hu-n.

Nem volt áldozat

Nem jártak áldozatokkal az iráni atomlétesítmények elleni vasárnap hajnali amerikai csapások - jelentette ki Pir Hosszein Kolivand, az iráni Vörös Félhold humanitárius szervezet vezetője az iráni állami televízióban.

"Szerencsére nem voltak mártírjai az iráni nukleáris létesítmények elleni múlt éjszakai amerikai agressziónak" - fogalmazott Kolivand.

Maszúd Peszeskján iráni elnök friss nyilatkozatában elítélte az Egyesült Államok támadását, és azt mondta, hogy Washington áll az Irán elleni izraeli hadművelet hátterében is.

Címlapról ajánljuk
Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×