Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.35
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Magyar Kurír / Facebook

Eskütétel, bezárkózás, szavazás - Így jutni el az új pápa megválasztásáig

Csöndre és egymásra vannak utalva mostantól a katolikus világegyház bíborosai, szám szerint 133-an, akik mind megérkeztek Rómába a napokban. Nem mindenki szerint lesz olyan rövid konklávé, mint az elmúlt alkalmakkor, ám ennek komoly indoka is van. A döntési folyamatról nem szivároghat ki semmi, ezt még technikailag is akadályozzák.

A bíborosok első fogadalmukat már letették a titoktartásról, a konklávé szolgálattevői pedig már "a kiátkozás terhe mellett" tett esküjükön is túl vannak a vatikáni Szent Pál-kápolnában, a 267. pápát - Szent Péter 266. utódját - megválasztó bíborosi testület ugyanennek még előtte vannak, de ami késik, nem múlik.

A nap folyamán "elsötétül" a mobilszolgáltatás a Vatikánnak azon a területén, ahol a választás közvetlen eseményei zajlanak.

A nap érdemi eseményei közül az első a beköltözés utolsó lehetősége a választó bíborosoknak a lakhelyül szolgáló Szent Márta-házba - itt lakott Ferenc pápa is, ezt az egyszerű, de modern épületet II. János Pál pápa építtette -, majd délelőtt 10 órakor a 91 éves Giovanni Battista Re bíboros, kollégiumi dékánja mond szentmisét a pápaválasztás sikeréért és a leendő pápáért (ő mondta Ferenc pápa gyászmiséjét is, életkora miatt viszont már nem választható, nem is választó).

Délután a választó bíborosok átvonulnak a Szent Pál-kápolnába, ahol összegyűlve a Mindenszentek litániáját imádkozzák, ami már a Sixtus-kápolnába, a választás helyszínére kíséri őket. Odaérve teszik le ők is az esküt, és bezárulnak - jelképesen és valóságosan is - a kápolna kapui, ahonnan a választás ideje alatt csak kopogással és csak különösen indokolt esetben lehet kijutni.

Amint - felszólításra - mindenki távozott a helyszínről, aki nem választ, meg is kezdődik az első választási forduló, amelyet követően szerda este 7 óra körül felszáll az első füst a frissen szerelt kéményből. Amennyiben - a papírforma szerint - nincs egyből pápa kétharmados többséggel, fekete füst száll fel.

Ezt követően majd nyugovóra térnek a bíborosok, másnap délelőtt pedig újabb szavazás következik, amely ha szintén sikertelen, azonnal jön a harmadik szavazás is, ezt követően jön a második füstölés. A szavazás menete délután a délelőttihez hasonló - ismert, Ferenc pápát és XVI. Benedek pápát is a második napon sikerült megválasztani, de mint megírtuk, most rendkívül sok helyről érkeztek bíborosok Rómába - a papírforma szerint 133-an -, elsöprő többségüket (108 fő) pedig az utóbbi években Ferenc pápa kreálta, tehát csak korlátozottan értelmes kiindulni abból, amilyen hosszú az előző két konklávé volt; még akkor is, ha a XX. század eleje óta jellemzően rövid konklávék vannak. (Itt jegyezzük meg, egy Svédországból érkezett bíboros, Anders Arborelius épp amellett érvel, hogy miért valószínűsít hosszú konklávét.)

A rend kedvéért márpedig leírjuk, mi történhet a konklávé további napjain: csütörtök után pénteken és szombaton is minden ugyanúgy zajolhat majd, vasárnap viszont csendes elvonulás, szünet következhet a szavazásban. Ezt követően még hétszer 3 szavazási forduló jöhet, de a 9. nap után már csak arra a két jelöltre lehet szavazni, akinek addig, a legutolsó fordulóban a legnagyobb volt a támogatottsága - az érintettek pedig nem szavazhatnak.

Fontos: az egész konklávé folyamán csak a kétharmados többség érvényes, ez 133 voksoló esetén 89 fő.

Az új pápa abban a pillanatban trónol, hogy kijelenti, elfogadja a szavazás eredményét.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×