Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.91
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Ferenc pápa üdvözli a híveket pápamobiljáról a Szent Péter téren, miután elmondta a Róma városának és a világnak szóló Urbi et Orbi áldását a vatikáni Szent Péter-székesegyház erkélyéről húsvétvasárnap, 2025. április 20-án. Ferenc pápa április 21. reggelén, 88 éves korában elhunyt a Vatikánban.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

„Köszönöm, hogy visszahoztál a térre” – Beszámolt a Vatikán Ferenc pápa utolsó óráiról

A néhai Ferenc pápa utolsó szavai között szerepelt, hogy köszönetet mondott személyes egészségügyi asszisztensének, Massimiliano Strappettinek, amiért arra biztatta, hogy a húsvét vasárnapi Urbi et Orbi áldás után tegyen egy kört a pápamobilon. A Szentatya délután megpihent, csendesen megvacsorázott, majd hajnalban hirtelen romlott az állapota és meghalt.

„Köszönöm, hogy visszahoztál a térre.” Így szólt Ferenc pápa egyik utolsó mondata ahhoz a személyhez, aki fáradhatatlanul vigyázott rá élete betegségekkel teli végén, de már korábban is.

E szavakkal Massimiliano Strappettinek fejezte ki háláját – annak az ápolónak, aki a pápa elmondása szerint egykor megmentette életét azzal, hogy vastagbélműtétet javasolt, és akit a Szentatya később, 2022-ben személyes egészségügyi asszisztensévé nevezett ki. Az ápoló a pápa mellett volt a Gemelli-klinikán eltöltött 38 nap alatt, amikor a pápa életveszélyes állapotba is került, és éjjel-nappal őrködött a Szent Márta-házban is, amíg az egyházfő lábadozott.

Vele volt húsvét vasárnap is. A pápa nem vett részt az ünnepi misén, amelyet Angelo Comastri bíboros mutatott be a Szent Péter téren, de utána kerekesszékben megjelent a Szent Péter-bazilika központi lodzsáján, ahol egy munkatársa, Diego Giovanni Ravelli ceremóniamester felolvasta húsvéti beszédét. Ebben reményre biztatott és békét sürgetett a világban. A beszéd után következett szokásos, latin nyelvű áldása Rómára és a világra (Urbi et Orbi).

Strappettivel előző nap együtt mentek el a Szent Péter-bazilikába, hogy áttekintsék azt az útvonalat, amelyen vasárnap el kellett jutnia a központi loggiára. A terv az volt, hogy ezután a Szentatya a pápamobilon tesz egy kört a bazilika előtti téren, mintegy meglepetésként a téren összegyűlt mintegy 35 ezer (a téren kívül lévőkkel mintegy 50 ezer) ember számára.

Ferenc pápa azonban indulás előtt tétovázott egy kicsit, és megkérdezte Strappetti véleményét: „Szerinted meg tudom csinálni?” Mint ismert, végül nekiindult a Gemelli-kórházból való visszatérése utáni első (és akkor még nem lehetett tudni, hogy az utolsó), hívők közötti útjának. A Szentatya apró mozdulatokkal integetett, ahogy körbetekintett a hívőkön. Testőrei megengedték, hogy egy gyermeket közel emelhessenek hozzá, hogy megáldhassa.

Vatikánváros, 2025. április 21.
Ferenc pápa üdvözli a híveket pápamobiljáról a Szent Péter téren, miután elmondta a Róma városának és a világnak szóló Urbi et Orbi áldását a vatikáni Szent Péter-székesegyház erkélyéről húsvétvasárnap, 2025. április 20-án. Ferenc pápa április 21. reggelén, 88 éves korában elhunyt a Vatikánban.
MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
Ferenc pápa üdvözli a híveket pápamobiljáról a Szent Péter téren, miután elmondta a Róma városának és a világnak szóló Urbi et Orbi áldását a vatikáni Szent Péter-székesegyház erkélyéről húsvétvasárnap, 2025. április 20-án. Ferenc pápa április 21. reggelén, 88 éves korában hunyt el a Vatikánban. MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Végül a pápa fáradtan, de elégedetten mondott köszönetet személyes egészségügyi asszisztensének: „Köszönöm, hogy visszahozott a térre.” A Vatikán beszámolója szerint ezek a szívből jövő szavak megmutatják az argentin pápa mélységes vágyát, hogy Isten népe közé tartozzon, élvezve azt az emberi kapcsolatot, amelyet pápaságának egyik lényegévé tett.

Az utolsó órák

Ferenc pápa vasárnap délután pihent, majd csendesen megvacsorázott.

Hajnali 5 óra 30 perc körül jelentek meg nála a hirtelen megbetegedés első jelei, ami azonnali reagálásra késztette az állapotára vigyázókat. Körülbelül egy órával később, miután kezével búcsút intett Massimiliano Strappettinek, kómába esett a Szent Márta-ház második emeleti lakásában.

Azok szerint, akik vele voltak az utolsó pillanataiban, nem szenvedett.

„Gyorsan történt minden. Diszkrét halála volt, szinte hirtelen, hosszan tartó szenvedés és nyilvános riadalom nélkül. Egy olyan pápa ment el így, aki mindig nagyon tartózkodó volt az egészségi állapotának közlésével kapcsolatban” – olvasható a vatikáni közleményben. Egy korábbi dokumentum szerint a katolikus egyházfő reggel 7.45 körül hunyt el.

Ferenc pápa halála húsvéthétfőn következett be, így a város és a világ számára még utoljára felajánlhatta apostoli áldását, és ismét köszönthette a híveket. Mert „azt ígérte, hogy a 2013. március 13-i megválasztásának első pillanataitól fogva Isten népével fog »együtt járni«”, vagyis Isten népével vállalt közösséget.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×