Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Ferenc pápa (k) hetenkénti általános kihallgatásán a vatikáni VI. Pál-csarnokban 2023. december 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Friss vatikáni bejelentés Ferenc pápa betegségéről

Kórházban kap gyógyszeres kezelést, kétoldali tüdőgyulladása van a római katolikus egyház vezetőjének.

Vatikáni közlés szerint kétoldali tüdőgyulladása van Ferenc pápának, akit péntek óta a Vatikánhoz közeli Gemelli Klinikán ápolnak.

A helyzetet az egészségügyi szakemberek "összetettnek" látják, a keddi CT-felvételek alapján Ferenc pápa tüdejének állapota egyre romlik, a folyamatot gyógyszerekkel igyekeznek megállítani.

Az egyházfő nyilatkozott is állapotáról, köszönetet mondott mindazoknak, akik gondolnak rá, arra kérte őket, hogy imádkozzanak érte továbbra is.

Ezen a héten Ferenc pápának már nem lesz hivatalos programja, mindent lemondott.

A Vatikán azt is közölte, a pápa addig marad a klinikán, ameddig csak szükséges.

Ferenc pápa a 89. évében jár.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×